1800 milliárd forintot már kilapátolt az Audi az országból, Orbánék most 1.2 milliárd forintot utalnak a német multinak

állami támogatás Audi multi
Audi

A kormány 1,2 milliárd forinttal járul hozzá az Audi legújabb fejlesztéshez – közölte Szijjártó Péter egy mai budapesti sajtótájékoztatón.

A tárcavezető abban bízik, hogy Magyarország az autózás új korszakába érve megerősítheti a vezető helyét a járműiparban, hiszen minden jelentős belföldi gyártó fontos szerepet szán az itteni gyárának az elektromobilitásban.

Bár a Süddeutsche Zeitungnak az Audi vezérigazgatója januárban még azt mondta, hogy „Nem helyeslem az autóipar további támogatását” Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke most elegánsan megköszönte a beruházáshoz nyújtott kormányzati támogatást.

Összesítésünk szerint eddig mintegy 40 milliárd forint apanázsban részesült egyedi kormánydöntéssel a német multi.

Az Audi Hungária 2019-es gazdasági adataiból az derül ki, hogy az autógyártó vállalat magyarországi tevékenysége tovább erősödött. A társaság nem csak a tavalyi eredményét, hanem annál jóval nagyobb összeget, mintegy 700 milliárd forintot vett ki osztalékként.

A német Audi 1994-ben kezdett Győrben járműmotorokat gyártani. A magyarországi leányvállalat ma már több mint 12 ezer munkavállalóval Magyarország legnagyobb autóipari foglalkoztatója, tevékenysége a motorgyártáson túl a járműgyártásra, a szerszámgyártásra, a fejlesztésre is kiterjed.

Az Audi Hungária Zrt. 2018-ban 7,3 milliárd euró, 2019-ben 8,5 milliárd euró nettó árbevételt ért el, túlnyomórészt külföldi értékesítésből. Adózott eredménye 2018-ban megközelítette a 440 millió eurót, 2019-ben a 353 millió eurót.

MTI.hu

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak