Mezőhegyesen 2 milliárdért építenek 10 kilométernyi kerékpárutat
Több mint kétmilliárd forint uniós támogatásból mindössze 10 kilométeres kerékpárút épül a Békés megyében – írja a beol.
Több mint kétmilliárd forint uniós támogatásból mindössze 10 kilométeres kerékpárút épül a Békés megyében – írja a beol.
Mohács fideszes polgármestere a mezőgazdasági iparban is szeretne érvényesülni hogy eltartsa a családját – írja a HVG.
A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) egy önellenőrzés nyomán 710 millió forintos támogatást igényel a kormánytól, írja az MTI.
Magyar Közlönyben megjelent határozat kimondja, hogy a mosonmagyaróvári, déli tehermentesítő útnak az 1-es számú főút és a 86-os számú főút közötti szakasza kivitelezésére 6 milliárd 208 millió forintot hagyott jóvá a kormány, a Gazdaság-újraindítási Alapból – írja a napi.hu.
Már a Babaváró igénylése előtt érdemes tisztában lenni azokkal a lehetséges buktatókkal, amelyek a támogatás elvesztéséhez vezethetnek, nem csak a gyermekvállalás meghiúsulása, de akár egy válás is komoly következményeket jelenthet – írja a penzcentrum.
A gazdaság-újraindítási programokból 26 milliárd forintot kap a Pénzügyminisztérium Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósága beruházásokra és felújításokra – írja a magyarnarancs.
Pályázaton elnyerhető tisztítószer csomaggal támogatja nyugdíjas lakosait Berekböszörmény önkormányzata – írja a haon.
Az Európai Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok alapján jóváhagyta Magyarország 2022 és 2027 közötti időszakra vonatkozó regionális támogatási térképét, amely meghatározza a regionális állami beruházási támogatásra jogosult – írja a napi.hu.
Az állam 13 milliárd forintos támogatást ad egy kínai cég debreceni fóliagyárának
Varga Judit Összesen 351.000 forint iskolakezdési támogatást is kapott 2 év alatt – írja a HVG.