Akkor a baj, hogy már a KSH kozmetikázott számai szerint is durván csökkent egy év alatt a fieztésünk értéke
20 százalék fölötti drágulás, 16 százalékot közelítő béremelkedés – így nézett ki a június a magyar dolgozók számára.
20 százalék fölötti drágulás, 16 százalékot közelítő béremelkedés – így nézett ki a június a magyar dolgozók számára.
Ami nekünk, a magyar népnek halmozott veszteség, az Orbánéknak halmozott zsákmány. A rezsim egyik zsebét mi tömjük, a másikat pedig az EU. Igazán cinikusan mondva, ha az orbáni infláció révén az idén mi odadobtuk a kormánynak a keresményünk, a jövedelmük és a vagyonunk egytizedét, miért vonnánk felelősségre az EU-t ennek töredékéért?
Az Európai Bizottság a múlt héten azt mondta, hogy el fogja indítani a jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben, amelynek a végén, az összes EU-forrást is blokkolhatják – írja a portfolio.hu.
Rengeteg károsultja van a Sberbanknak akik arról panaszkodnak, hogy senki nem tud megnyugtató információt adni nekik arról, mikor juthatnak a pénzükhöz – írja a blikk.hu.
Most a választások előtti időszakban két kézzel szórja az Orbán-kormány a pénzt, ezáltal a költségvetési hiány elképesztően nagy – írja a 24.hu.
Egy Dél-dakotai stadionban szombat este a jégkorongmeccs alatt, egy dolláros bankjegyekkel tömték a mezüket a tanárok – írja a Telex.
A magyarok, majdnem 115 milliárd forintot költöttek prostitúcióra – írja a penzcentrum.
A különböző hónapokban 12-én futott be a nyugdíjasok bankszámlájára a pénz, ám decemberben részben a karácsonyi költések miatt már 2-án jön az utalás – írja a 24.hu.
Már hatósági eljárás közben elkövetett kétrendbeli vesztegetéssel is vádolja az ügyészség Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt – írja a magyarnarancs.
A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást egy 56 éves helyi lakos ellen – írja a police.