… mondta a minap Király Júlia, a magyar bankszakma legendás nagyasszonya, amikor lemondását kommentálta. No, azért az ritka dolog, amikor valaki megkönnyebbülve áll fel egy globális óriásbank igazgatósági székeinek egyikéből, kiváltképp ha az ezzel járó sokezer eurós havi tiszteletdíja a legkevésbé sem a bank takarékosságának oltárán röppen el.

Király szerint a behemót KBC bank is megkönnyebbült a lemondólevél láttán, ami inkább hihető, elvégre a bankok a legkevésbé sem szeretik, ha vezető prominenseik túl közel kerülnek a politikai csataterek egyik, vagy másik forró pontjához.

A látszólagos megkönnyebbüléseken túl viszont szemtágító, amikor a nyilvánosság felé Király magyarázata az, hogy a magyar kormány fenyegető jelzéseket küldött a nagybank vezetőinek, nehezményezve, hogy ő jól láthatóan és hallhatóan kiállt Márki-Zay Péter mellé az egyik nyíltszíni pódiumon. Meglehetősen nehéz, pontosabban könnyű lesz ezt kommentálni a bank részéről: borítékolható, hogy semmilyen őket érő fenyegetésről még csak nem is hallottak. (Kacsint.)

Attól tartok, Király Júlia inkább óvatlan volt. Nekem olybá tűnik, mint a mesebeli partizán, aki úgy ünnepel a város főterén, hogy a megszállók még ott vannak. Azt viszont kevésbé gondolom, hogy valamiféle nagy-nagy, kormánybuktató terv mögötti liberális stratégiai műveletről lenne szó.

Nézzük hát ennek az egésznek az üzeneteit!

Király Júlia, úgyis mint roppant tájékozott ember valahonnan kifürkészhette, hogy Márki-Zay Péter igen kedves jelenség néhány érdekcsoport számára, mármint a rá szavazó előválasztókon túl. Lelkesedését az is fokozhatta, hogy felfedezettje egyre több olyan interjút adott bizonyos globális hírcsatornáknak és műsorvezetőiknek, amelyekről és akikről köztudott, hogy az evidens világpolitikai durranásokon túl csak akkor adnak bárkinek hangot, ha azt valamilyen szponzor, alsó hangon pár százezer dolláros léptékben megfizeti. Márpedig azt kb. 8 milliárd földlakó jól tudhatja, hogy az egy tízezreléknyi hányadot kitevő magyar előválasztó előzetes döntése nem tartozik a világ fordulópontjai közé, amiről mindenképpen érdemes hírt adni.

Az is jól látható, hogy a Márki-Zay projektnek nincsnek pénzügyi nehézségei, minthogy egyszer sem okozott gondot nekik egy-egy spontán akció több milliós költsége, amint szintén meg se kottyan a közösségi médián futó permanens reklám ránézésre is 100 millió feletti összege sem. Valahonnan tehát dől a pénz, amit egyébként az érintettek magánadományok gyűjtéseként említenek.

Összeesküvés elméletek nélkül is feltételezhető, hogy Márki-Zay szponzorainak ereje elbűvölhette Király Júliát, aki sasszemű nemzetközi bankárként kizárt, hogy ne a pénzügyi folyamatokat vetné elsődleges vizsgálat tárgyává bármilyen projekt esetében. Az a tény, hogy felugrott a karosszékéből, egyenesen Márki-Zay mellé a színpadra, annak aligha lehetett másmilyen üzenete az üzleti világ számára, minthogy srácok, tiszta a levegő, gyertek, ebbe a buliba most érdemes befektetni!

Abban sincs semmi látnivaló, ha a kormány erre azt mondja, hogy nono! Ha a korai ugribugrinak szinte azonnali állásvesztés (értsd: üzletvesztés) is lehet a következménye, az kellő fegyelmező erőt jelent a legtöbb pénzeszsák számára. Más szavakkal szólva a kormány így simán el tudja érni, hogy a hazai pályán futó versenyzőknek eszük ágában se legyen finanszírozni az ellenzéki főjelölt produkcióját.

Ám vajon miért is lehetne érdeke egyes magyar milliárdosoknak egy kormányváltás, hiszen évről évre gyorsuló ütemben gazdagodnak – koronavírus ide, vagy oda. Hát azért, mert a vagyonuk java része csak a NER virtualitásában értelmezhető, s a kormány szürke eminenciásai a hüvelykujjukkal tudnak tízmilliárdokat kinullázni. Az elmúlt három ciklusban talán csak egyszer fordult elő, hogy a kormányoldal felkenődött a falra, éspedig Gattyán György globális pornóguru estében, aki persze még idejében kimenekítette a vagyonát, illetve bíróságilag is meg tudta védeni magát a NER hatóságaitól.

Mindenki más fogoly. Az Orbán-Gyurcsány szerzőpáros által 2007-ben édeskettesben megalkotott Lex-MOL nem csupán az olajcég, hanem bizony az OTP és még egy sor egyéb cégben is az örökkévalóságig bebetonozta a vezetőket, akik nyilván ugyanezen időhorizonton tartoznak hálával a megfelelő helyek felé. Igen ám, csakhogy a főnökök nem csupán alkotni, hanem megsemmisíteni is tudnak törvényeket, így hát a jó magaviselet elsődleges követelménnyé vált a magyar milliárdosok kézikönyvében. Nos, Király Júlia ebbe a műbe próbált egy-két nem odaillő dallamot belecsempészni, ami vélelmezhetően egyik szerzőnél sem aratott átütő sikert.

Energetika, pénzügyek, turizmus és ingatlanok. Ez a NER négylevelű lóheréje. Ebből a szempontból érdekes, ahogy újabban Mészáros Lőrinc milyen engedelmesen adogatja el (át) portfóliójának idetartozó részeit egy másik bizalmi csoportnak, s az is, hogy a saját banki háttér nélkül igencsak törékeny Csányi-érdekeltségek miért dobták fel az egykori fontos üzlettárs, Bige ügyleteit?

Ám a nyugati multiknak sem egyszerű az életük, ha Magyarországon is jelen vannak a fenti szektorokban. Példa erre a másik nagy németalföldi mamut, az Aegon esete, amely mindössze gyanútlanul el akarta adni itteni üzletágát egy osztrák gigásznak, ám a koronavírus okán felállított rendkívüli jogrend alapján (amit eredendően az ellenzék is megszavazott!) a kormány egyszerűen megtiltotta az üzletet. Ennek az üzenete pedig az, hogy amire a NER foga fáj, azt nem engedi el, mégha a megszerzéshez egyelőre nincs is elég pénze. Persze hogy nincs, hiszen most éppen a ferihegyi repteret üzemeltető cég 100 százalékát akarják megszerezni, momentán 1.500 milliárd forintért, miközben ennek 2011-ben még állami kézben lévő egynegyedét konkrétan az Orbán-kormány kótyavetyélte el potom 33,6 milliárdért. A bő tízszeres áron való visszavásárlás “nyilvánvaló” nemzeti érdek, kiváltképp, ha turizmusról van szó.

Az üzleti világ jelentős része azonban pont azért támogatná a kormányváltást, mert üzletmenetének legnagyobb kockázata az állami szabályozás, engedélyezés stb. terén jelentkezik, sőt, egyáltalán a saját tulajdonukat sem érezhetik teljes biztonságban az állami köntösben repkedő NER-keselyűk miatt, kiváltképp ha úgymond ‘érzékeny’ ágazatokban vannak.

Király Júlia esete azonban felér egy figyelmeztető ágyulövéssel. A címzettek az üzleti szféra tábornokai, akik számára immár világos, hogy abból aligha lesz miniszterelnök, akit sem Orbán, sem Gyurcsány nem akar. Jelenleg legalább az egyik kell hozzá.

– bankski –

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt