Kinek a betege?
Kóka János, eredendően orvos, illetve egy időben Gyurcsány gazdasági minisztere, egy rendkívül izgalmas írással örvendeztette meg a magyar kapitalizmus szerelemeseit. Elsőre a daliás és szellemes Münchhausen báró juthat eszünkbe, aki közismert módon a saját hajánál fogva rángatta ki magát a slamasztikából. Kóka majdnem hasonlóval próbálkozik, ő ugyanis pénz nélkül javasolja az egészségügyi szolgáltatások fejlesztését.
Kóka írása számos elemében elgondolkodtató, és kétség kívül okos, racionális javaslatokat tartalmaz. Abban valóban nem érdemes kételkedni, hogy a felesleges dolgok felszámolásával, kiküszöbölésével jobb és olcsóbb lehet minden, s az sem kizárható, hogy az állalmi ‘egészségszolgáltatás’ már ma is akár több erőforrást emészt fel ugyanarra, mint amennyiért a privát szféra végezné el.
A magánszféra bármibe való bekapcsolódása a kapitalizmus velejárója. A rendszerváltoztatás előtt (s egy ideig még utána is) állami szolgáltatók adták a vizet, az áramot, még a takarítók is a kórház (állami) alkalmazottai voltak, és így tovább. Minden állami volt. Aztán elkezdődött a kiszervezés, így mára nagyjából oda jutottunk, hogy a közkórházakban jobbára csak a szigorú értelemben vett gyógyító munka az állami, minden más pedig privát.
Mi indokolja ezt az éles szétválasztást?
A történet úgy kezdődött, hogy Gyurcsány Ferenc reformőrülete nyomán 2006-ban a balliberális kormányoldal frankón elveszítette az önkormányzati választásokat, így szinte minden településen a Fidesz lett az úr. Neki is láttak a fosztogatásnak, s az akkor alapvetően önkormányzati kézben lévő egészségügyi intézményekbe elkezdték a haverok betelepítését, jellemzően a takarítási, őrzési, karbantartási területeken. Mikor aztán 2010-ben az egész ország a kezükbe hullott, leginkább a teljes egészségügyi ellátórendszerre kiterjesztették a módszerüket, s napjainkra minden kórházban élesen elválasztották a gyógyító munkát minden egyébtől, s elképesztően centralizált képletben, sokszorosan túlárazott, és gyakran el sem végzett munkák kiszámlázásával apasztják a társadalombiztosítási kasszát a fideszes nagyvállalkozók egy kézben összefogott cégei.
A helyzet így annyira elkeserítővé vált, hogy a Covid idején az orvosok pályaelhagyása gyakorlatilag meneküléssé változott, amit csak úgy lehetett megállítani, hogy a kormány látványosan megemelte a fizetéseiket, s falazásként betiltotta a paraszolvenciát. (A hazugság elfedésének szándékából fakad a különpénzt elfogadó orvosok káprázatos, akár pedofil tömeggyilkosokat megszégyenítő módon való rabláncra verése és évtizedekre való bebörtönzése.) A szigor azonban nem csak a borítékok tiltására terjed ki, hanem kemény szájzárat raktak az orvosi vezetőkre, azaz ha valaki mukkanni mer, az látványosan ki van rúgva.
Márpedig nem csak megmukkanni, hanem egyenesen ordítani kéne, ugyanis álságos módon a vízcsapok stb. meg(nem)javítása és hasonló műveletek abszolút kifizetési elsőbbséget élveznek a gyógyítási költségekhez képest. Ha a gyógyszerszámla hónapokig dagad, az nem számít, azonban ha a Fidesz kegyeltjei nem kapják meg azonnal a milliócskáikat, az halálos bűn, s repül mindenki, aki ezért felelősnek találtatik.
Fenti jelenség a TB-kidásoknak legalább a felét jelentik, amit Kóka János elegánsan “magas állandó költségeknek” nevez. Ilyen állandó költségeket egy magánkórház talán ki sem merne fizetni, mert egy alulképzettebb NAV-ellenőr is heteket képes lenne azon lamentálgatni a zárolt folyószámlák árnyékában, hogy mi a franc kerülhet 500.000 forintba egy felmosó vödör esetében?
Kóka Jánosnak tehát végtelenül igaza van abban, hogy a mai magyar egészségügyi magánszolgáltatók egyre gyakrabban olcsóbbak, mint fajlagosan az államiak, s ezért a maszekoknak komoly szerepük lehetne például egyes várólisták csökkentésében. Mindez azonban az igazságot nem találja el. Az igazság pedig az, hogy az Orbán-kormány galád módon addig drágítja az állami szektort, amíg az részben, vagy egészben össze nem omlik, így játszva magánkezekre azokat a betegeket, akik elvileg társadalombiztosítási járulékok formájában egyébként is jó sokat fizetnek… hovatovább csak a Fidesznek.
bankski –
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |