Átverés: 3 százalékos emelést kapott egy 39 éves munkaviszonyú pedagógus
A tankerületek megkezdték a pedagógusok kiértesítését az emelt bérekről.
A tavaly januári béremhez képest három, azaz három százalékkal nőtt a fizetésem, így reálértéken minimum 15 százalékkal csökkent. Elkeserítő” – írja egy olvasónk, aki kedd délelőtt kapta kézhez a béremeléséről szóló dokumentumot. Az illető mesterpedagógus, 39 év munkaviszonnyal.
Egy másik HVG olvasó szintén közel 40 év munkaviszonnyal rendelkezik, nála elmondása szerint teljesült a kormány által ígért átlagos 32 százalékos emelés, amelynek eredményeképpen, közel a nyugdíjhoz elmondhatja magáról, hogy éppen csak átlépte a nettó négyszázezres fizetést. „A pedagógus II kategóriámban így is csak bruttó 55 ezerrel érek többet az alsó határnál” – írja.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, január közepén jelent meg a tanári bérsávokat szabályozó rendelet, amely szerint a különböző kategóriákban emelt bérek lépnek hatályba januártól.
Egyre több pedagógus kapja meg a béremelésével kapcsolatos papírokat, egyelőre úgy tűnik, hogy csak minden tizedik válaszadó kapott akkora béremelést, mint amire számított.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) egy online anonim kérdőív segítségével próbál meg tisztán látni a béremelésekben.
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |