A dinnyetermesztők és a pofátlan multik nagy csatája
Az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy a 70-es évek tájékán volt egy TV-reklám, amelyben egy egyszerű háziasszony hűtés végett a folyó csapvíz alatt tartott egy dinnyét, majd ezt észlelve a férj feddően csak annyit mondott a feleségének, hogy “Dinnye!”. Manapság sajnos nincsenek ilyen életvezetési reklámok, legfeljebb annyiban, hogy vegyél ezt, vagy azt, és attól jobb lesz neked. Az interneten persze gyakran fellelhetők helyenként egészen zseniális ésszerűsítési trükkök, ám ezekhez is párosulhatnak ilyen-olyan reklámok.
A dinnye szóval párhuzamosan létezik egy másik gyakori fogalom, éspedig a “dinnyeszezon”. Ez az ártatlan szóösszetétel valójában arra utal, hogy a dinnye azon szezongyümölcsök egyike, amely bombaként szokott rárobbanni a fogyasztókra, s ilyenkor jönnek az ömlesztett panaszok, elsősorban a termelők részéről. Idén sincs másként.
Szóval, a dinnye (felvásárlási) ára a szezoncsúcs idején a korábbi szint tizedére, sőt, akár húszadára is csökkenhet, s aki nem adja pofátlanul olcsón, annak a nyakán marad. A lefelé való árdömping nyilván könnyen a termelési szint alá tolhatja a gazdák bevételeit, ami sokaknak egyértelmű csődöt jelent. Fura módon a természet is besegít az árszabályozásba, hiszen a dinnye többnyire akkor érik igazán, amikor a nyári jégesők felettébb gyakoriak, bár ez inkább sajátosan enyhíti a piaci nyomásokat.
Érdekes módon az importált dinnyéknél nem igazán érzékeljük a messzi földön élő termelők sanyarú helyzetét. Ez nem csak a távolság miatt van, hanem sokfelé nincs is ilyen sanyarú helyzet, mivel főként Nyugat- és Dél-Európában a mezőgazdasági ágazat jobbára szövetkezeti modellekben működik. Ne gondoljon azonban senki kolhozokra, mert azok a klasszikus szövetkezeti formák egységes megcsúfítását jelentették, még akkor is, ha ezeknek helyenként mégis lehetett hasznuk. A klasszikus szövetkezeti modell inkább azt jelenti, hogy a gazdák kiküszöbölik az ádáz verseny néhány, tragikus következményekkel járó elemét, és bizonyos területeken szoros egyeztetésbe, mi több együttműködésbe fognak. Ettől még mindenki megtartja a tulajdonát, de efelett közös tulajdonra is szert tesznek, mint például legfőképp a közös értékesítési kapacitás.
A szövetkezet tehát sok mindenre jó. Lényegében a közös gondok orvoslását szolgálja. Ha a termelők szövetkezetbe tömörülnek, akkor meg tudják beszélni, hogy ki és mikori érésű fajtákat telepítsen, hogyan juthassanak közös vízforráshoz, illetve a lényeg, hogy ne egymás alá ígérjenek, hanem maga a szövetkezet léphessen fel az áruházláncok felé, megannyi garanciát kiokoskodva!
Magyarországon az ilyesmi sajnos nem divat. Ehelyett július vége felé tele van a sajtó a dinnyetermesztők jajveszékelésével, a fogyasztó pedig rohangál a pofátlanul akciózgató szupermarketek között, már amennyiben megéri nekik a benzinpénz.
Az elvárt tiszteletet most egy pillanatra hátrahagyva annyit mondhatnánk a klasszikus mai magyar dinnyetermelőnek, amennyit a reklámbeli férj a vízpazarló feleségének, hogy “Dinnye!”
bankski –
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |