Általában

A bankok valós működését rengeteg homály fedi. Oldjunk ebből fel valamicskét!

Elvileg arról van szó, hogy behordjuk a készpénzünket, a bankok pedig ezt igen körültekintően kihitelezik azoknak, akik hajlandók érte jó sok kamatot fizetni. Azoknak az időknek sajnos már vége, amikor mi, betétesek is rendes kamatot kaptunk, sőt, ha csak úgy, azaz bármikor hozzáférhető módon folyószámlán tartjuk a pénzünket, akkor az van, hogy a betétünk összege csökken, kiváltképp a bankok által felszámított ún. költségek miatt.

Na, ja. A pénz őrzése sincs ingyen. Ha pedig fialtatni akarjuk a pénzünket, akkor jó hosszú időre oda kell adjuk a banknak, ami aztán még jobban fialtatja, s a fiókáknak csak egy kicsiny hányadát adja oda nekünk, nagyobb részét pedig saját gyermekeinek tekinti. Ám a fialtatás is pénzbe kerül. Ennek egy része tényleg költség, hiszen a bankok vastagon megfizetik a fialtató munkatársaikat, puccos irodákat tartanak fenn, illetve arra is berendezkedtek, hogy az állam időnként megkopasztja őket. Ilyen például a bankadó. Mondjuk így: mert csak!

A bankok azonban a mi hajunkat adják oda, tehát valójában az állam tettestársai a mi megkopasztásunkban. Az állami szabályozás folytán viszont a pénzintézetek csak igen szélsőséges esetekben tudnak tönkremenni, vagyis valamit nagyon el kell rontani ahhoz, hogy az aranytojásokat tojó tyúkudvarban egy-két tojó kimúljon. Igazából a vak hitre épül minden, amiből persze bőven van.

A készpénz igazából egy soha be nem teljesülő állami ígéret, azaz hogy a bankók tulajdonosai elvileg akár kaphatnának is érte valamit (régebben aranyat) az államtól. Minthogy azonban a készpénzt lényegében senki nem viszi vissza a nemzeti bankba ,hanem ennek a sajátos ígéretnek a fényében az egyes csereberéjüket ezzel a nyomtatvánnyal bonyolítják, így az államnak kényelmes a helyzete, hiszen csak ígérnie kell. Minden kinyomtatott papírpénz egy-egy további ígéret, ám ha túl sok van belőle, akkor az emberek persze kicsit gyanút fognak, s alulértékelik a dolgokat. Ha ezt jó sokan csinálják, akkor beüt az infláció, más szavakkal szólva az értékvesztés.

A bankok azonban messze nem csupán betéteket gyűjtenek, hanem részvényeket, kötvényeket bocsátanak ki, továbbá a nemzeti bankoktól is átvesznek ígéreteket, hogy úgymond likvid, azaz ‘folyékony’ legyen a piac. Locsolgatnak, s az állammal karöltve össze-vissza hazudoznak, mi pedig vastagon megfizetjük ezt a cirkuszt.

Témánk szempontjából most viszont csak a részvényekről szólunk. A bankok alapítói elvileg a saját pénzüket teszik be egy közös kasszába, amit alaptőkének neveznek. Minthogy azonban az alaptőke csupán egy sajátos garancia arra, hogy ha a betétesek pénzét mégse jól kezelnék, akkor legyen hová nyúlni. A bankok elsődleges felhizlalásának az eszköze inkább a részvénykibocsátás, vagyis immár nem az állam, hanem a bank ígér valamit. Többnyire hasznot, a pénzzel való részvétel fejében. Magyarán szólva az alapítók tőkéje mellé becsábítja a haszonlesők pénzeit is, ezt elnevezi részvénynek, aztán vagy fizet érte valamicske hasznot, vagy nem. Ez a híres osztalék, ami hol ennyi, hol annyi, függően attól, hogy mennyi keresményt gondolnak szétosztani? Szóval, azért van vele kockázat.

A részvényekre rá van írva egy szám, hogy eredendően mennyi pénzt adott az első tulajdonos a banknak, s ezt hívják névértéknek. Persze már rögtön az elején is lehet triblizni, hiszen a bank simán mondhatja, hogy annyira jól mennek a dolgai, hogy például egy száz forintos ígérvényt eleve drágábban ad, vagyis a tőzsdén licitáltat rá. Ebből már talán kiviláglik, hogy a részvényeknél kevésbé a várható osztalék a lényeg, sokkal fontosabb, hogy mennyivel drágábban lehet eladni, mint amennyiért vették? Vagy mennyit buknak….

Konkrétan

Aż idei osztalékfizetési szezon most kezdődik, ugyanis a cégek, így a bankok is nagyjából így tavaszra szedik össze pontosan, mit is csináltak az elmúlt évben, abból mit vitt el az állam, és mi az, amit a további fejlődésre fordítanak, illetve a nettó haszonból mennyit gondolnak kiosztani a részvényeseknek, azaz a kvázi tulajdonosoknak?

Az OTP 2022-ben 347 milliárd forintnyi haszonra tett szert, azaz ennyivel fialtatta meg a hozzá keveredett pénzt. Ennek a profitnak a többségére az állam tette rá a kezét a tetszése szerinti adók révén, s maradt durván 100 milliárd, amiről a bank tulajdonosai dönthetnek. Most éppen úgy döntöttek, hogy minden 100 forint névértékű részvény után 300 forint nyereményt osztanak ki, ami látszólag igen szép eredmény, valójában inkább smafu. Az van ugyanis, hogy hogy akinek most egy darab részvénye van, az aligha 100 forintot adott érte, hiszen egy ilyen papírnak a tőzsdei jegyzése a tavalyi év során 7.700-11.600 forint között váltakozott, tehát erre vetítve az éves profit átlagosan 3-4 százalék körüli. Nem túl sok, bár mindenképpen több, mint ha betétként helyezték volna el.

Aki persze tavaly 11.600 forintért vett OTP-részvényt, az nem biztos, hogy most boldog, mivel jelenleg 10.200 forintért tudná eladni, vagyis 1.400 forintot bukna, amihez képest csekély vigasz az osztalékként kapott 300 forint. Nagy öröm mutatkozhat azonban azoknál, akik az elmúlt év során 7.700 forintért jutottak egy-egy 100 forintos névértékű részvényhez, lévén a már említett 10.200 forintos mai árhoz képest 2.500 forintot kaszálnának, így a pluszként jelentkező 300 forint osztalék csak hab a tortán. Tekintve azonban, hogy a mai tulajdonosok leginkább nem csak az elmúlt évben szerezték a részvényeiket, továbbá a részvényeknek csak egy töredéke mozog a tőzsdén, így élő ember nincs, aki ki tudná számolni, hogy az eredeti befektetésekhez képest mit is jelent ez a mostani, részvényenkénti 300 forintos osztalék?

Igazából csak annyit, hogy válság ide, válság oda, tavaly egyedül az OTP 3.400 forintot húzott le minden magyar emberről, mármint a költségein felül. És akkor a többi bankról, illetve egyéb cégekről nem is beszéltünk.

– bankski –