A Covid körüli bonyodalmak, majd utána az orosz-ukrán háború meglehetősen elgondolkodtatta a legfőbb gazdasági régiók vezetőit, s most éppen arra áll a barométer, hogy a féktelen kereskedelem útjáról igyekeznek áttérni az önellátás, avagy a gazdasági szuverenitás pályájára, vagy ahogy manapság Brüsszelben mondják, a stratégiai autonómiára.

Ebben a folyamatban – úgy tűnik – Kína van a legnagyobb zavarban, ugyanis az ő legfőbb erősségük a termelés volt, ám a Covid idején gyakorta nem voltak képesek ésszerű árakon kielégíteni a speciális igényeket, majd a különböző lezárások miatt kuszálódtak össze az úgynevezett ellátási láncok. Kínának vannak egyéb bajai is, konkrétan a lakosságuk veszedelmes tempójú öregedése, miközben a szomszédos India az idén már lélekszámban is meg fogja haladni a világ eddigi legnépesebb országát. Keserű hab a tortán a kínai növekedés motorjának számító ingatlanpiac megbillenése, s mindezt csak részben ellensúlyozzák az afrikai és a szibériai gazdasági terjeszkedéseik viszonylagos sikerei. Ettől függetlenül Kína tekinthető a világgazdaság bronzérmesének.

Az EU-hoz képest aranyérmes, de az EGT-hez mérten mégis csak ezüstérmes USA követte az öreg kontinens példáját, s egy sor előremutató lépésre szánta el magát, mintegy válaszul az európaiak NextGenerationEU fedőnevű kilábalási törekvésére, amely utóbbira 2021 decemberében került pecsét. Az USA némileg talányosan az Inflation Reduction Act, vagyis az inflációcsökkentési törvény nevet adta a maga 2022 augusztusában kihirdetett és az idei év elején hatályba lépett programjának, amely egyébként ugyanúgy egy sor korábbi gazdaságfejlesztési intézkedést fog csokorba, mint az EU fent említett nagy nekibuzdulása. Sőt, ugyanúgy több ezer milliárd dollárt mozgósít a zöld és digitális átállásra, de egy dologban nagyon különbözik a szintén több ezer milliárd eurót érő EU-projekttől. Az amerikaiak ugyanis nem gatyáztak, s egy kemény köteg dinamitot hajítottak az eddig akadálytalannak gondolt világkereskedelem közepébe, minthogy az összes erőfeszítésük egyesített vezérelvévé tették, hogy aki csak teheti, az az USA-ban termeljen, mert kizárólag a 100 százalékban ott előállított javak gyártói juthatnak az amúgy busás kedvezményekhez.

Az EU kellően meg is lepődött, hiszen ezzel az USA működőtőke-vonzó képessége igencsak erőre kapott, ezért válaszul az Európai Bizottság most január végére kért a tagállamoktól ötleteket, hogy mi mindent pakoljon bele az ez év nyárra ígért új pénzügyi eszközbe, az Európai Szuverenitási Alapba. Miközben az elemzők szinte egybehangzó megállapításai szerint az EU látható törekvései jóval kifinomultabbak, és ígéretesebbek, mint az USA odacsapása, a legnagyobb félelem mégis a világkereskedelem eddigi rendszerének erős megrendülése körül mutatkozik.

Az, hogy ez a látszólag transzatlanti gazdasági pofozkodás hová fajul, azt nem tudni, azt viszont igen, hogy a még békeidőkben, azaz 2021-ben tető alá hozott EU–USA Kereskedelmi és Technológiai Tanácsnak mostantól kezdve igencsak megsokszorozódik a moderátori feladata.

Úgy a Biden, mint a von der Leyen adminisztrációt rengeteg kritika éri jobbról-balról, annyi azonban biztos, hogy az amerikai és az európai tőkeérdekek szempontjából egyaránt hatékony lépéseket tettek, illetve tesznek. A kínaiak alighanem komoly hibát követtek el azzal, hogy a maguk, Tajvanra irányuló csőlátásuk miatt késve kapcsoltak az orosz-ukrán háború folytán előállt geopolitikai rengésekre, s így hirtelen abban a helyzetben találják magukat, hogy épp akkor csökken a termékeik iránti lelkesedés, amikor szűkülnek a nyugati technológiai hozzáféréseik, bár valamelyes kárpótlás gyanánt junior partnerként a hónuk alá vehetik a globálisan bedugulni látszó oroszokat, nyersanyagostul-mindenestül.

Az USA és az EU ugyanis most több pénzt fog önteni a saját technológiai fejlődésébe, mint amennyit az ukránokra szánnak. Ennek legfényesebb csillaga, hogy mindkét tömörülés fénysebességgel építi ki és állítja üzembe a maga csúcstechnológiai chip-kapacitását, ezen felül pedig határozottan le akarnak válni a külső energiaforrásokról, a kínai napelemeket is ideértve.

Szegény Putyin álmában sem gondolta volna, hogy az ukrajnai kalandjával mekkora előnyhöz juttatja az általa lenézett Nyugatot, gazdaságilag és katonailag egyaránt. Az oroszok elvileg új világrendre törekszenek, ami viszont egyelőre abban a formában áll elő, hogy a dobogósok immár kevésbé egymással kereskedve, sokkal inkább egymással versenyezve tapossák maguk alá a világ többi részét, amibe legfeljebb India tudhat még beleszólni.

bankski –