Bármelyik háború kapcsán csak egy jó hír létezik, t.i. ha véget ér. Ez a jó hír sajnos még várat magára a szomszédból. Rossz hírek annál inkább jönnek, főként a mérhetetlen szenvedés fokozódásáról.

Nem szabad és nem is érdemes latolgatni, melyik ország szenved a legjobban, azonban Ukrajna egészen biztosan a lista élén találja magát. Mégis kimondható, hogy egy honvédő háború szenvedései egészen más tartalommal bírnak, mint bármi másé.

A világ lakóinak legnagyobb hányada talán nem is foglalkozik az egésszel. Akik mégis, azok főképpen a gazdaság összegubancolódását látják, benne a sok más miatt is feszítően magasra szökött energiaárakkal, és a szokatlan inflációval.

Ehhez képest az orosz elnök új világrendről álmodik, amelyben Oroszországnak kiemelt szerepet szán. Ha nem lenne rengeteg atomrakétájuk, alighanem ezen hahotázna a fél világ. Márpedig Putyin álma tényleg nevetséges, mert bár bajokat, zavarokat biztos tud okozni, a tényleges képességeiből viszont semmilyen rend nem következik. Egy 144 (illetve immár eggyel kevesebb) milliós lakosságú ország ugyanis aligha fogja új rendbe szedni az egyenként is közel tízszer akkora Indiát és Kínát, avagy a szintén atomhatalom Pakisztánt, csak hogy a közelebbi, nukleáris haderővel bíró szomszédjaikról beszéljünk!

Nyilván komoly ütőkártya az oroszok elképesztő méretű ásványkincse, azonban ezt csak ideig-óráig lehet aduként használni, minthogy az Arab-Öböl, de még az aprócska Venezuela ésszerűen kitermelhető olajkincse is többszörösen meghaladja Oroszország készleteit.

Az igazi baj inkább azzal van, hogy Oroszország gyakorlatilag nem gyárt semmit, illetve amit mégis, azt eddig komoly külföldi technológiai függés közepette tette. Márpedig hiába a rendszerbe állított sok ezer atomfegyver, ha konkrétan jelenleg egyetlen épkézláb személyautót sem képesek előállítani, legfeljebb Putyin páncélozott limuzinját.

A hitelesnek tekinthető megfigyelői adatok szerint a híres orosz fegyverarzenál ugyancsak megcsappant, hiszen egy hódító háborúban rendkívül fontos tankállományuknak 40 százaléka már kiesett a forgalomból. Kétségtelen, tüzérségi lövedékekből kimeríthetetlennek látszanak, de nagy kérdés, vajon mit akarnának kezdeni rommá lőtt és elnéptelenedett ukrán megyékkel? A területrablás esélyei egyébként is kétségesek olyan körülmények között, amikor a támadó 300 ezer fős besorozását kétszer ennyi saját fiatal elmenekülése szegélyezi.

Nincsenek biztos adatok, de Ukrajna lakosságának egynegyede szinte bizonyosan menekültnek tekinthető. Jelentős részük külföldre távozott, kiváltképp nők és gyermekek. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a családok ilyetén szétszakadása rettenetes csapásokat jelent Ukrajna jövőjére nézvést. Csak példaként említem, hogy a valószínű ostrom elé néző Herszon városa már most szellemváros, hiszen az ukrán lakosság nagy hányada már rögtön a háború elején elmenekült, az ott maradó oroszokat pedig most Putyin parancsára telepítik ki onnan, amit a visszavonuló-félben lévő orosz hadsereg még – extraként – ki is rabol. Ami várható, az egy elnéptelenedett, kifosztott város miszlikbe rombolása. Elmebaj a köbön.

Ehhez képest Magyarország szenvedése az elmebaj négyzetét sem éri el, sőt, megkockáztatom, hogy csak az egyszeresét. Az orbáni propaganda egy szót sem veszteget a szomszédunkban arató halálról, avagy a rommá lőtt ukrán településekről, viszont rendre azt szajkózza, mintha a tőlünk nyugatra lévő országok lakói már a jéghideg csatornákban innák a szennyvizet a nyersen elfogyasztott patkányok után. Pedig csak arról van szó, hogy 20-50 százalékban megemelkedő bécsi, berlini, londoni stb. rezsiköltségeket gyakorlatilag 100 százalékban kompenzálják a nyugat-európai kormányok, az infláció további részével pedig nagyjából lépést tart a bérek emelkedése.

Nálunk viszont tényleg nagy bajok lesznek. A magyar élet közvetlen háborús károk nélkül is szép lassan leépül, elsősorban a mikro-, illetve kisvállalkozások, illetve az önkormányzati intézmények. Nem tudható, miféle matekot játszanak a kormányhivatalokban, azonban az inkább látszik, hogy a vendéglők, az üzletek kevésbé az eljövendő magas energiaszámláktól, sokkal inkább az igen gyorsan elapadó kereslettől fognak kimúlni.

Orbánék hideg, politikai számítása olybá tűnik, hogy elégségesnek gondolják a társadalmi csoportok közti szolidaritás szétzúzása, illetve az agyzsibbasztó propagandájuk együttes hatását. Kétségtelen, a jelek egyelőre őket igazolják. Mindazonáltal van a magyar népléleknek egy olyan történelmi vonulata, hogy a látszólagos és tétlen morgolódásból egyszer csak tűzhányóként tör ki.

Amikor Orbán Ráchel drukkolni kezd a magyar nép talpon maradásáért, azt bátran tekinthetjük vészjósló előjelnek.

bankski –