ISZOMM: Töröljük el az élelmiszerek áfa-terhét

áfa árak EU ISZOMM közlemény lakosság

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom valamennyi élelmiszer esetében a 0%-os áfa bevezetését javasolja, amit immár az Európai Unió Tanácsán belül tavaly decemberben született megállapodás is lehetővé tesz – írják friss közleményükben.

A szomszédos Ukrajnában zajló háború nagy valószínűséggel az egekbe küldi az élelmiszerárakat is. Az Európai Unióban az ellátás szerencsére nincs veszélyben, mert elegendő élelmiszert termelünk – mondta el Huszti Andrea.

Az árak azonban emelkednek, tehát az élelmiszerekhez való hozzáférés nagyon is veszélyben van, különösen Magyarországon az emberek alacsony jövedelme, valamint a csillagászati 27 %-os áfa miatt, amin a bizonyos termékekre bevezetett 5 %-os áfa, illetve hatósági árstop sem sokat segít – olvasható a közleményben.

A párt álláspontja szerint az árcsökkenések kedvezményezettje a lakosság kell legyen, amely ugyanúgy ellenőrizhető, mint a hatósági áras termékek esetében, természetesen a sajnos emelkedő termelői árak függvényében – emelte ki a párt elnöke. Ezzel az intézkedéssel elérhető lenne, hogy az élelmiszerárak csak az év végére emelkednének vissza a mai árszintre. Az élelmiszer-áfa fenntartása esetén a termékkör árszintje legalább az ötödével emelkedik 2022 március-december időszakban.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak