Magyar elnyomottak
Szóval vannak ezek a szocializmus alatt elnyomott zenlészek, színészek, riporterek, akik mostanában tévében, rádióban és az újságok címlapján panaszkodnak.
A leginkább elnyomottak azok a zenészeink voltak, akiket a kommunisták olyan durva módszerekkel halgattatak el, mint például az Istvaán a királyban való szereplés, vagy állandó lemezkiadások, országos turnék, filmekben való szereplések.
Aztán vannak a színészek, akiket úgy aláztak meg hónapról-hónapra, hogy kőszínházakban kellett telt ház előtt játszaniuk, meg színházakat kellett vezetniük.
Voltak olyanok is, akiket ügyvéd létükre úgy aláztak meg a kommunisták, hogy az ország legnézettebb tévé műsorát kellet vezetniük hétről-hétre, miközben nyilvánvalóan gyűlölték, hogy Budán kellett lakniuk egy kurva házban, amiből bámulhatták a sok prolit pesten, ahogy tobbzódnak a primitív szocializmusukban.
Szerencsére vége van ennek az időszaknak, a polgári magyarország már egészen másmilyen. Persze elnyomottak most is vannak, ők a politikusok.
Az egyik magyar politikusnak például a nagyapját nagyon elnyomták ügyvédként a szocialzmusban. Az unokát, szegényt a Fidesz nyomta el, mindeféle poziciókat kellett betöltenie kurva sok pénzért, munka nélkül.
Szerencsére röpke 20 év után le tudta rázni a rákényszerített igát és most – bár nagyon nem akarta – európai képviselőként küzd az elnyomó hatalom ellen!
Van remény! (Nincs. A Szerk.)
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |