A magyar nép elsöprő hányada egy dologban roppant egységes: mélyen hisz a magyar parlamenti demokrácia abszolút meglétében, annak ellenére, hogy az ellenzéki oldalról néha hallunk kisebb panaszokat erről-arról. Kormánypártiak és ellenzékiek azonban egyaránt azon vetélkednek, vajon melyikük kedvencei lesznek a legközelebbi választás győztesei, akik aztán majd boldogan és békésen gyakorolják azt a hatalmat, amit korábban esetleg a másik oldal tett?

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Magyar Péterhez köthető jelenség, amely azt a várakozást hordozza, hogy alanyunk egyre népszerűbb, jó sok százaléka van, tehát jó eséllyel nyer a következő választásokon. Márpedig ha a mai Magyarországon általános választásokon bárki is nyerhet a Fidesz ellenében, akkor itt tényleg hibátlan a demokrácia. Ha ez így van, akkor a kormányváltás körüli hercehurcának valójában nincs is komoly tétje, hiszen a demokrácia mindenre garancia, sőt, a Fidesz négyszer kétharmados győzelme egyenesen a népakarat hű kifejezése volt.

Felfoghatatlan, hogy egyesek miért harsogják azt, hogy Magyar Péter az utolsó reménységük, hiszen ha hibátlan a demokrácia, akkor úgyis jöhet bárki más is, akinek az igaza majd mindent eldönt, elvégre a népakarat majd mellé áll, ami az urnák árnyékában válik valóra. Orbánék pedig nyilván zokszó nélkül átadják a hatalmukat, a széfkulcsokat, számlaszámokat stb, hiszen ha valaki más több szavazatot kapott, akkor persze, vigyen mindent! ‘Sima liba”.

Nos, így persze marha nehéz azt bárhol a Földön elhitetni, hogy itt diktatúra és elnyomás van, végtére is csak annyit kell tennünk, hogy szavazunk a Tiszára, és minden másként lesz. Partnereink nyilván joggal teszik fel a kérdést, hogy ha ez ilyen egyszerű, akkor miért kellett 16 éven át sápítoznunk a magyarországi demokrácia-hiányon? Ha Orbánék egyszerű szavazással eltakaríthatók, ez esetben visszamenőleg is legitimáljuk őket, hiszen így a magyar nép legszabadabb akaratából kormányoztak négy cikluson át.

Logikailag tehát semmi helye nincs itt semmilyen Messiásnak. Ha pedig mégis van ilyen igény, akkor az azt tételezi fel, hogy a magyar nép ú.n. választásokon mégsem tudott, és most sem tud megszabadulni a fogvatartóitól, azaz még sincs demokrácia. Márpedig ha nincs demokrácia, akkor viszont senkinek semmilyen esélye nincs, hogy a Fidesz akarata ellenére bekerüljön a hatalomba. Putyin és Erdogan világosan megmutatták, miként kell ezt elrendezni.

Nos, ezt a paradoxont nálunk úgy lehet feloldani, hogy a Tisza Párt vagy semmiképpen nem fog győzni, avagy csak a Fidesszel karöltve (koalícióra lépve) kerülhet a hatalom közelébe. Ezen a ponton viszont újra összenő, ami összetartozott. Ügyes!

Fogjunk egy kis matematikába! A Fidesz számára a hatalom egyben óriási üzlet is. Nehéz lenne felmérni, hogy pontosan mennyit szakítottak a közösből, de ha csak az MNB devizaműveleteit, a magántőkealapokat, a NER lovagok cégértékeit és a látványosan túlárazott projekteket vesszük alapul, akkor nagyságrendileg olyan 30.000 milliárd forintra tehető az, amit az elmúlt másfél évtizedben szakítottak. S ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen ebben nincsenek benne az önkormányzati bulik, amelyek legalább ekkora nagyságrendet tételeznek fel. Konzervatív becsléssel egy szerény 50.000 milliárd forint elsíbolásáról beszélhetünk, azaz évente 3-4 ezer milliárd forintról, vagy ciklusonként 10-15 ezer milliárdról, mikor hogy…. Ennyi, sőt több pénzt veszni hagyni holmi hülye ‘szavazósdi’ miatt aligha reális perspektíva. Ennél lényegesen egyszerűbb, ha ennek a pénznek csupán 1, azaz egyetlen százalékát visszaforgatják győzelmi költségekre. Ha az a kérdés, vajon megér-e nekik kábé 100-150 milliárd forintot egy 2026-os választási győzelmecske, arra az a válasz: “mi az hogy, nagyon is”, sőt, ennek akár a többszörösét!

Kérdés persze, hogy mekkora pénzből lehet választásokat nyerni? Nos, ha másik kérdésként felvetjük, vajon választókörzetenként 1 milliárd forintból lehet-e választásokat nyerni, akkor erre is az a válasz, hogy “mi az hogy, nagyon is”! Így már meg is vagyunk, elvégre mindössze 106 körzetet kell letarolni. Ha ebből néhány nem sikerül, az csak erősíti a demokráciába vetett hitet, de a kétharmad akkor is megvan. Kapjon a Tisza listája akár 70 százalékot, még az se veszélyeztetné a fideszes kétharmadot! Ám ha mégis nagyon elbaltáznák, akkor egy újabb 100 milliárdból megveszik a Tiszát, és kész! Na bumm, nem egy, hanem két százaléknyi lopott pénzbe fog kerülni a megmaradó 98 százalék. Így kerek az üzlet.

Hogy mennyire nem légből kapott ez a gondolat, arra bizonyíték Lamperth Mónika egykoron kiszivárgott ötlete, miszerint az akkori Gyurcsány-kormány választókörzetenként dobjon be 1-1 milliárd forintnyi “állami támogatást”, és minden rendben lesz. Gyurcsány Ferenc ezt az ötletet elvetette, mert meg volt győződve, hogy ennél sokkal olcsóbban is megtarthatja a hatalmat, s ebben igaza lett. Meglehet, Orbánéknak sem kell százmilliárdokat áldozni, de azt jó tudnunk, hogy ha kell, akár sokkal több száz millárd forintot is képesek ráfordítani. (Ostoba közgazdászok majd ezt fogják osztogatásként emlegetni, holott egyedül Mészáros Lőrinc kasszájából is simán előránthatnak ennyit egy elgyengült pillanatban.)

A Fidesznek csak arra kell figyelni, hogy jelöltjei minden körzetben legalább egy szavazattal legyenek előrébb, mint a második helyezett. Pont. Sluszpassz. Ez azért korlátlan pénz mellett nem túl ördöngős feladat.

További kérdés, hogy ha Magyar Péter tudja, hogy a Fidesz mennyit lopott – márpedig simán tudhatja, sőt, kérkedik vele – akkor miért nem tudja, hogy neki semmi esélye nincs a győzelemre? A válasz: bizony tudja ő azt, “mi az hogy, nagyon is”!

Itt tehát egy olyan NER-lovagi játékot látunk, ami csak az első vérig megy, utána béke van.

Mindez látszik abból a lovagiasságból, amint a Fidesz az eddigi ellenzék vádjaira soha nem reagált, vagy ha egy kicsit mégis, akkor sem érdemben, hanem azt mondta, hogy Gyurcsány. Magyar esetében viszont kedélyesen válaszolgatnak, sőt, majdnem még vonatozgattak is. A lovagiasságnak tudható be az is, hogy a Fidesz soha nem hagyott annyi pénzt az ellenzéknél, hogy egy rendesebb demonstrációt szervezhessenek, bezzeg Magyar Péter élből három nagyrendezvényt tudott összehozni a tavasz során, amelyek összköltsége eleve úgy 200 millió forint körül lehetett. Nem véletlen persze, hogy az MTVA székháza elé trombitált tömeg már csak töredéke volt a korábbiaknak, ugyanis a Tisza kicsit túlfutott a neki szánt max. 30 százalékos határon.

Ehhez képest a nép bamba hányada, megtoldva a legfanatikusabb szadeszos-dékás belvárosi különítménnyel, minden morális fenntartás nélkül hajlandó aláfeküdni ennek a családját sokszorosan eláruló, pénzért bármire képes korrupt figurának, akit jelenleg is a Fidesz “mesterszakácsai” finanszíroznak. Igaz, egyre kevésbé szívesen, amióta Magyarnak akadt egy komoly nemzetközi támogatója a Meta, alias Facebook személyében, akinek egyik jogtanácsosát a Tisza Párt soraiban a magyar nép becsukott szemmel megválasztotta magyar európai képviselőnek. Nyilván egy lobbista nem csinál nyarat, de ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy a Facebookra leselkedő tizensok milliárd eurós (!) EU -büntetésből mekkora hányadot lehet akár csak egy-két évig odázni, ennek a pénznek a kamataiból simán jut annyi apanázs, hogy abból pár milliárd forintnyi támogatás szülessen a derék Tisza javára. Nem kell feltétlenül pénzre gondolni (amúgy de, igen!), elég ha csak azt nézzük, hogy a Facebook algoritmusai úgy repítik a Tiszát a neten, mint semmi mást e Földön.

Nyilván, Magyar Péter is annyival eszesebb mindenki másnál, mint Mészáros Lőrinc Elon Musk-nál, vagy Bill Gates-nél. Persze. Ez is sima liba.

Ám joggal merül fel a lenini kérdés, hogy akkor mi a teendő? Nos, a demokratikus eszközök közé tartozik a forradalom is. Sőt, a magyar alaptörvény, a közgondolkodás, az irodalmunk, a nemzeti öntudatunk stb. eleve a történelmünk legszebb lapjaiként emlegeti a ’48-as, illetve ’56-os forradalmainkat a demokrácia kivívásában betöltött szerepükért.

Aki tehát úgy gondolja, hogy demokrácia van, és a szavazásokkal a kormányváltást is beleértve mindent elrendezhetünk, annak nincs más dolga, mint szavazzon a Fideszre, vagy a Tiszára, hisz’ így is úgy is marad a családi Orbán-rezsim. Egymagában, vagy koalícióban, tökmindegy. Legfeljebb lesz egy Orbán-klón is Orbán kormányában. Amolyan “Kicsi Én”.

Aki viszont kormányváltást, sőt, rendszerváltást akar, az csak a barikádokon fogja tudni ezt kivívni. Orbán Balázs ezért (is) hűtötte a hazai közvéleményt így október 23-a előtt, nehogy valakinek eszébe jusson a békés megadás helyett bármiféle ellenállást, netán forradalmat vizionálni.

Szanyi Tibor