Ezúttal fennmaradt Magyar Péter öve – tévés kutyakomédia élőben


Ide a rozsdás bökőt, hogy Magyar Péterből még miniszterelnök-jelölt is lesz, pontosabban de facto már most az, bár kétséges, hogy mire odaérünk, még mindig az lesz-e?

A magyar üstökös a minap nagyjából úgy viselkedett a tévében, ahogy volt felesége leírta. Összegezve: nárcisztikusan, beképzelten, tudálékosan, hazudozón és pocskondiázón bántalmazóként.

Angolul: abuser. Etimológiailag összetett latin szó, ami tömören csak annyit jelent, hogy valamit rosszul használunk, például egy gyereket arra, amire nem való.

Kétségtelen, Rónai Egon, az ATV üdvöskéje egy sértődött primadonna hangján kérte számon Magyar Péter valóban ostoba és kicsinyes hazudozásait. Ez éppenséggel lehet egy kutyakomédia első felvonása, és valóban azzá vált, amikor Magyar Péter az öve helyett a mikrofonját csatolta le, és kiviharzott a stúdióból. Ezen felül elmondta még, hogy szerinte az ATV micsoda, és a tulajdonosa, Németh Sándor pedig kicsoda. Egyikről sem beszélt hízelgően.

Újságíró-akadémiák sora oktatja a különböző szituációk kezelésének módját, a növendékek szimulációs gyakorlatok ezreit próbálgatják, mármint a kérdező szemszögéből. Természetesen ezek az intézetek vállalják a riportalanyok képzését is, azaz arra trenírozzák a megszólalókat, hogy miként viszonyuljanak az élő műsorban történő támadásokra.

Tételezzük fel, hogy mind Rónai Egon, mind pedig Magyar Péter már túl van ezeken az iskolákon, s többé kevésbé felkészültek a kultúrált közszereplésre. Nos, ha a hivatkozott eseményt vizsgának tekintjük, akkor mindketten megbuktak, mert valós beszélgetés helyett kutyakomédiát rendeztek.

Jegyezzük meg, az ATV-nek kemény múltja van abban, hogy kiket hív, vagy nem hív a stúdiójába, és abban is, hogy ki megy be hozzájuk és ki nem? Az ATV – ugye – elvileg magántelevízió, következésképpen kevés erkölcsi elvárás nehezedik a vállukra, de ha már közéleti műsorokat csinálnak, akkor azért tekintettel kell lenniük a közszolgálatiság írott és íratlan szabályaira, amint ezekről a vonatkozó koncessziós szerződésük is bőségesen megemlékezik.

Ilyen például a pártatlanság, az esélyegyenlőség és a korrektség különböző válfajai. Legutóbb például kisebb botrány adódott abból, hogy Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom fővárosi listavezetője, és két másik kollégája “helyhiányra” hivatkozva nem kapott meghívást a budapesti önkormányzati listavezetők -úgymond – vitájára, holott csak az volt velük a gond, hogy a közvéleménykutató kartell kicsire saccolta a támogatottságukat.

Ez arra a megoldásra hasonlít, mintha egy olimpián a fürdőmester azt mondaná a nevezési feltételeket teljesítők egy részének, hogy a testsúlyotok okán ti majd egy másik, külön medencében fogtok egyenként úszni, és örüljetek, hogy egyáltalán a vízbe engedlek benneteket!

Nos, Magyar Péter propagandatévének titulálta az ATV-t, ami azért méltatlan, mert üzletileg nézve csak politikai troll. Vállalása, hogy néhány kamu műsor közé beiktasson pár olyan számot, amivel jó eséllyel hülyét tud csinálni az ellenzéki erők egy részéből, akár csak úgy, hogy például az ellenzéki politikusok közül a leghülyébbeket szerepelteti a legtöbbet. Bonyolult ez az algoritmus, és Rónai Egon egészen biztosan mindent tud, viszont álszent képpel adja elő a nevéhez kötődő rengeteg kutyakomédiát, amiben az olyan ripacsok, mint Magyar Péter mulatságos partnerei.

Isaurát családügyi miniszternek!

Bankski –

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak