A magyar sajtó és média platformjain tekintélyes hányadot foglalnak el azok az írások, amelyek kétségbe vonják a nemzetközi szankciók értelmét. Legutóbb egy áltudományos értekezés is megjelent, amelynek alcímével egyetérthetünk, de csak azzal. Hogy t.i. jó lenne a béke! A többi merő kamu, hiszen a cikk úgy kezeli a kérdést, mintha a szankciók amolyan légüres térben születnének, s csupán kockás papíron való matekozásról értekeznénk.

A szankcióknak valóban nincs önálló értelmük, ám nem is önmagukban vannak. A szankciók a háborúskodás eszköztárához tartoznak, s nem a fegyveres csatáktól függetlenül, hanem azok részeként, akkor is, ha történetesen éppen nincs éleslövészet. Az, hogy az ellenfelet minden lehetséges eszközzel el akarjuk vágni a szóba jöhető erőforrásoktól, az a háború szempontjából akkor is indokolható, ha éppen mérsékelt sikerességű vagy egyenesen sikertelen.

Gondoljunk csak arra, miként alakult volna a történelem, ha a sztálingrádi csata közben vagy helyett Sztálin nagyívű olajszállítási egyezményt kötött volna Hitlerrel? Ugye, abszurd? Pedig Hitler sok akcióval és újítással jó ideig mérsékelni tudta a nyersanyaghiányát, tehát úgymond nem hatottak rá a szovjet oldalról rá mért szankciók, miközben Sztálin komoly exportbevételekről mondott le, azaz neki is fájtak az általa teremtett kiviteli korlátozások.

Körülbelül ennyi értelme van azt tippelgetni, hogy az Oroszországgal szembeni mai nyugati szankciók kinek fájnak jobban? Olyasmi ez, mintha egy bokszmeccstől azt várnánk, hogy az „adok-kapok” csak az “adokból” állna, nulla “kapokkal” szemben. Szélső esetben persze ilyen is van, bár leginkább a képzeletben. Minden versenybe azzal a hittel szállnak bele a résztvevők, hogy a mérleg az ő javukra billen. Tévedni emberi dolog, azonban a meg nem vívott háborúk a kölcsönös elrettentés termékei. Ha viszont elindul a nehéz kő, az az addigi egyensúly vélt vagy valós megbomlásából fakad.

Hasonlóképpen ostoba dolog olyanokról értekezni, miszerint mennyire rossz üzlet ezer dolláros rakétákat százezer dolláros ellenrakétákkal semlegesíteni. Kétségtelenül van árkülönbség, csak hát az elszámoláskor nem a rakéták költségét, hanem az elhárítható károkat kell mérlegelni, a lehetséges győzelemről nem is beszélve.

A szankciók viszonylagos értelméről azonban nem csak az áltudományos szerzők, hanem az azokat meghozó politikusok is tudnak. A stratégiai mérlegelés ugyanakkor még korlátozott hatásfok esetében is kitapintható, vagyis a középtávon lehetséges kimeneteket veszi elérendő célként. Így döntötte meg az amerikai vezetésű Nyugat a szovjet irányítású “második világot”, s jelenleg is így akarja tovább sakkban tartani a “harmadikat”, szebb nevén az ún. fejlődő országokat. Viccesnek hathat, de például Kína a mai napig ilyennek deklarálja magát, Oroszország pedig súlyosan identitászavaros. A csata persze ettől még nyitott kimenetelű, bár minden fájdalom dacára momentán a Nyugat áll jobban.

Szintén kétségtelen, hogy Oroszország és Irán a szankciók dacára képes például olajat eladni, sőt, technológiát is vásárolni. Nem mindegy azonban, hogy milyen áron? Az olajat ugyanis bagóért adják, a technológiát pedig aranyáron veszik. A szankcióknak viszont pont az az értelmük, hogy apasszák az ellenfél erőforrásait, ami minden jel szerint úgy-ahogy, de “működik”.

A szankciók hatására azonban nem szoktak rendszerek megdőlni. Sajnos inkább a fogva tartott lakosságok szenvednek, ld. Észak-Koreában, Venezuelában, Kubában és máshol. A szankciók hatására Putyin se fog lerogyni, legfeljebb katonailag, bár a közeljövőben ez sem túl valószínű. Mégse mondhatjuk, hogy az oroszországi lakosság bármit is profitálna a vezetőik által indított lavinából, hiszen ezeregy lemondással számolnak, s a biztonságuk sem növekedett. Nyugaton ez a nyomorúság jóval kisebb mértékű, bár az élet itt se fenékig tejföl. Magyarországon végképp nem. Ettől még ott vagyunk a térképen, ahol. Konkrétan a nyugati oldalon.

A szankciók beszüntetése iránti törekvések ugyanazt célozzák, mint a fegyvernyugvás irántiak. Fontos tudni azonban, hogy a tűzszünet az elsődleges lépés. A sorrendiséget az magyarázza, hogy szankciók éppenséggel létezhetnek lövöldözés nélkül, de még soha nem volt úgy éles háború, hogy a küzdő felek a lövöldözés közepette korlátozás nélküli szabadkereskedelmet folytattak volna egymással.

Bankski –