Ezreket rúgnak ki a minisztériumokból, hogy bért tudjanak emelni a maradóknak


A kormány úgy döntött, elbocsátásokkal lehetőséget teremt arra, hogy a központi és területi kormányzati igazgatási szerveknél foglalkoztatott kormánytisztviselők és szakmai vezetők bére is emelkedjen – írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfő késő esti közleményében.

A KTK-közlemény beszámol arról is, hogy a háborús helyzetre tekintettel a kormány úgy biztosítja a minisztériumi kormánytisztviselői béremelés fedezetét, hogy elrendeli a minisztériumi álláshelyek 10 százalékának elvonását, és az ezáltal felszabaduló bértömeg fordítható béremelésre.

A közszolgálati szakszervezetek kezdeményezésre indított többhetes szakmai egyeztetéseket követően módosul a kormánytisztviselői bértábla, az erről szóló rendelet hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben.

A béremelés sem a minisztériumokban, sem a kormányhivatalokban nem automatikus, hanem lehetőség a munkáltatók részére. A minisztériumi és a kormányhivatali tisztviselőkre vonatkozó bértábla részben eltér, a rendelet a tisztviselő besorolási fokozatától függően az illetmény alsó és felső határát állapítja meg, a pontos összeget a munkáltató határozhatja meg.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak