Magyar baloldali pártok (Európai Baloldal és az ISZOMM), valamint az Európai Balpárt (The Left) közös szervezésében egy izgalmas konferencia zajlott a hétvégén Budapesten, amelynek fővendége Jeremy Corbyn, korábbi brit munkáspárti vezér volt. A névsor egyébként is ígéretesnek mutatkozott, hiszen Kiss Viktor és Krausz Tamás adta meg az alaphangot Morva Judit felvezetésében, majd Schiffer András, Szanyi Tibor és Vajnai Attila tette hozzá a magáét, a külföldiek részéről pedig Walter Baier elnök és Maite Mola alelnök az Európai Balpárttól, illetve Eleonora Forenza korábbi európai parlamenti képviselő nyilvánult meg, továbbá sokan a közönségből.

Most nem krónika következik, hanem egyféle összefoglaló az elhangzott megszólalások alapján. A konferencia apropóját a II. Világháború végének évfordulója, az ezzel egybeeső Európa Nap, s külön kiemelve az egy nappal későbbi Győzelem Napja volt. Ezek az ünnepek rendre közös említést kapnak, de a vájtabb fülű, a történelem iránt érdeklődők kifejezetten látnak jeles különbségeket. Ezek közül egy igazán érdekes, ugyanis a Győzelem Napja nyilván a háború katonai lezárását fedi, azonban ennél is hangsúlyosabb, hogy a fasizmus feletti győzelemről van szó.

Az említett rendezvény mottója tehát a fasizmussal szembeni közös fellépés volt. Jóllehet a háborúban győztes országok szent esküvel fogadták, hogy a fasizmusnak az írmagját is kiirtják, sajnos 78 évvel a világégés után még bőven maradt teendő. Tekintélyuralmi, nacionalista és totalitárius rezsimek ma is léteznek, csak nem feltétlenül nevezzük őket fasisztának, pedig lényegében azok. Senkit ne érjen meglepetés, abban erős konszenzus mutatkozott a hivatkozott mezőnyben, hogy az ellenszer nem csupán a harcos antifasizmus, hanem maga a szocializmus, aminek pedig a társadalmi méretű szolidaritás az egyik leglényegesebb ismérve!

Napjainkban viszont meghasonlott a világ, hiszen a II. Világháború győztesei közül a szovjet jogutód Oroszország most éppen úgymond nácitalanítani akar Ukrajnában, az USA és NATO-szövetségesei viszont egy emberként állnak a megtámadott ukránok mellett. Igaz, a mai NATO már messze nem az, mint ami az alakulásakor volt, a látható jövője pedig szintén nagyban más, mint amit jelenleg gondolunk róla.

Az Európai Balpárt egyébként egyértelműen NATO-ellenes. Nem mai keleti ez az álláspontja, ami azonban nem merül ki eme “védelmi” szövetség feloszlatásának sürgetésében, hanem érdemi kritikát takar. A NATO látszólag egyenrangú feleket tömörít, azonban napnál világosabb, hogy a szervezetben semmi nem történhet az USA akarata ellenében, és nem is történik semmi az USA akarata nélkül. Márpedig az a szövetség, amely ennyire végletesen ki van szolgáltatva a legnagyobb részes fél kényének-kedvének, azt igen nehéz csupán védelmi blokként felfogni.

A NATO elvileg csak a saját tagjait védi bárkivel és bármivel szemben, ezek a tagok azonban szabadon háborúzhatnak másokkal mindaddig, amíg válaszcsapásra nem kerül sor.

Eddig még ilyesmire szerencsére nem került sor, és aligha lenne érdemes kipróbálni. Ám ha most a patetikus politikai álláspontoktól eltekintünk, s csupán a rideg valóságra koncentrálunk, akkor azt látjuk, hogy az oroszok és a NATO-tagországok, továbbá még megannyi egyéb ország lövedékei az ukrán földet szaggatják, s több tucat nép és nemzet fiai, lányai az áldozatok, még akkor is, ha zömmel ukránoknak és oroszoknak mondjuk őket.

A jelenlegi csaták tájképe azonban gyilkos rendetlenségnek tűnhet ahhoz a borzalomhoz képest, ami az eszkaláció eredménye lehet. Sőt, eszkaláció nélkül is indulhatnak ettől a háborútól (szinte) független összecsapások, akár a Közel-Keleten, akár Kelet-Ázsiában, vagy bárhol máshol.

Nagy kérdés, hogy ebben a veszedelmes forrongásban hol áll a NATO, Illetve hova megy?

Semleges országok most éppen belépnek, bizonyos tagok mindenből ki akarnak maradni, az ellenfelek hadüzeneteket fontolgatnak, védtelen országok rettegnek, és mindennek a tetejébe minden egyes országon belül erős viták övezik, hogy mit kéne, szabad, lehet csinálni, vagy sem?

Felborult egy világrend, amely eddig sem az önrendelkezésekről, hanem sokkal inkább a legerősebbek által teremtett helyzetekről szólt. Márpedig eleddig a NATO tűnt a legerősebbnek, így leginkább az USA akarata döntött el szinte mindent. Kérdés: jó-e ez így?

A kurrens mainstream válasz az, hogy akár jó, akár nem, ez van, ide jutottunk. A folyamatokat azonban az érdekek, egészen pontosan a nagy cégek érdekei irányítják, s innentől kezdve egyre világosabb, hogy a baloldal egészen más dimenziókban gondolkodik.

A megoldás azonban reális kell legyen! Nyilván nem lehet elvárni, hogy háromnegyed évszázad folyományait tollvonásokkal töröljük el, és azt se, hogy egyoldalúan fordítsunk hátat egyezmények tömegének! Olyan viszont nagyon is elképzelhető, hogy a folyamatok irányán változtassunk, amit többnyire reformoknak hívunk.

Sokan elképzelhetetlennek tartották az enyhülést, a nukleáris leszerelést, az egyes hadseregek egymástól minél távolabbra húzását, márpedig egy időben pont ez zajlott. Sokan lehetetlennek vélték a Varsói Szerződés felbomlását, aztán szinte pillanatok alatt mégis megtörtént. A tudatlant játszó magyar miniszterelnök most éppen nem tudja elképzelni, hogy egy atomhatalom háborút veszítsen, pedig ilyen is előfordult, hogy egyenesen kettőt említsünk, azaz az USA-t és Oroszországot! Mindkettőnek Afganisztánba tört bele a bicskája!

Tehát semmi nem lehetetlen a globális mezőnyben. A baloldal kifejezetten arra törekszik, hogy a nagy cégek uralta Nyugat hagyjon fel a katonai konfrontációkkal, s ezzel egyidejűleg a Kelet se akarjon a fegyverek erejével világot váltani!

bankski –