Van elvámolni való?


Talán emlékszünk még a címben feltett kérdésre, amikor korábban külföldről hazatérve ezt szögezte nekünk a mogorva vámos. Ma már annyiban könnyebb az élet, hogy az EU belső határain ilyen kérdés nincs, viszont mégis belefuthatunk, ha történetesen az EU-n kívülről érkezünk, bár ekkor is létezik a zöld, illetve a piros folyosó, függően attól, hogy kérünk-e vámkezelést, vagy sem.

Amikor az Egyesült Királyság kilépett az EU-ból, akkor egy irgalmatlan bonyolult problémát kellett feloldani, ami abból adódott, hogy Észak-Írország a brit korona egyik országa, viszont az ír sziget nagyobbik része az Ír Köztársaság, ám a korábbi véres zavargásokat lezáró egyezmény szigorúan kimondta, hogy a két “Írország” között semmiféle határ, vagy arra emlékeztető ellenőrzés nem lehetséges.

Valahol viszont mégis csak meg kellett húzni az EU egységes belső piacának új határait. Faramuci módon ez úgy történt, hogy inkább a brit és az ír sziget között húztak határt, vagyis gyakorlatilag az Egyesült Királyságon belül. Hadd ne ecseteljem, hogy ezt mennyire nehéz volt mindenkivel elfogadtatni, s jól sejti az olvasó, hogy elképesztő üzleti borzalmakhoz vezetett.

A háttérhez még annyi tartozik, hogy a világkereskedelem ma már többnyire vámmentes, azonban vannak olyan árucikkek, leginkább az élelmiszerek, amelyek beviteléhez igen komoly dokumentációt kell csatolni, úgymint származási bizonyítványokat, illetve rengeteg egészségügyi normának való megfelelést. Az EU-n belül csak az termelhet, illetve forgalmazhat élelmiszert, akinek a vonatkozó jóváhagyásai eleve megvannak, viszont aki kívülről próbálkozik, annak jelentősen fel kell kötnie a gatyáját. Nos, a Brexit óta ha egy angol, skót, vagy walesi cég mondjuk igazi brit bacon-t akart a korona negyedik tartományába, Észak-Írországba szállítani, az csak akkor tehette meg, ha az EU összes létező előírásának igazoltan megfelelt. Kétségtelen, ez nem csupán papírmunkát, hanem irgalmatlan sok előzetes vizsgálatot követelt, nyilván pokoli pénzek árán.

Mostantól elvileg annyiban enyhülni fog a helyzet, hogy az EU és az Egyesült Királyság kissé módosította az eredeti Brexit-megállapodást, s mostantól nyitnak egy “zöld” folyosót Észak-Írország felé, amelyen keresztül ellenőrzés nélkül mehetnek az áruk (lényegében kizárólag élelmiszerekről van szó), feltéve hogy azok semmiképpen nem kerülnek fogyasztásra az EU-ban, azaz az Ír Köztársaságban. Természetesen, ha ezt az eladó nem tudja garantálni, akkor továbbra is marad a régi rend, vagyis az eleve “piros” folyosó.

Innen, Magyarországról nézve elereszthetnénk ezt a problémát egy fellengzős mosollyal, azonban mégis van nagyobb jelentősége, amennyiben egy esetleges Huxit-ban gondolkodnánk. Azt, hogy onnantól kezdve mi mindent lehetne, vagy sem behozni Magyarországra, azt legfeljebb tippelhetjük, az viszont egészen bizonyos, hogy a magyar élelmiszerexport még a mainál is jelentéktelenebbé válna az EU országaiba.

– bankski –

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak