Aki volt már valamelyik párt tagjaként annak belső politikai gyűlésén, az ne is olvassa tovább ezt az írást, hiszen A-Z-ig tudja, hogy mi fán terem a pártlogika? Aki viszont bővebben szeretne ismerkedni a témával, annak álljon itt egy tömör összefoglaló: “csak mi”.

Nincsen ebben semmi újdonság, hiszen a Fidesz már sok éve működteti a “csak a Fidesz” jelszavát, a legnagyobb ellenzéki törpepárt, a DK elnöke pedig úgy fogalmazta ezt meg, hogy aki nincs velük, az ellenük van.

Most tekintsünk el attól, hogy ez a ‘velünk-ellenünk’ mondókát minálunk Rákosi Mátyás indította útjára, aztán Kádár János forgatta visszájára, azóta pedig Gyurcsány Ferenc gabalyodott bele többszörösen. Nomármost, pont ezt a “csak én vagyok, és mindenki más az ellenségem” felütésű hatalomtechnikai hozzáállást tarthatjuk a pártlogika kvintesszenciájának.

Tehát a nagy kérdés, hogy akkor ki van a várossal? Azért a városokra hegyezzük ki a felvetést, mert az ország településeinek nagy részén az önkormányzati szinten semekkora jelentősége nincs a pártoknak, ám a tízezernél nagyobb lélekszám esetében már egyre keményebben jelennek meg a pártok, természetesen a maguk logikájával.

A pártlogikát nyugodtan nevezhetjük politikai egoizmusnak is, amely azonban nem elégszik meg önnön dicsősége fényének, hanem számára szükséges még a többiek befeketítése is. Bár Gábor Zsazsa is megmondta, hogy az irigységtől, vagy a féltékenységtől egyetlen nő sem lesz szebb a másiknál, a pártok ennél tovább mennek, azaz a többieket akarják csúfnak láttatni, s ehhez képest a maguk viszonylagos szépsége számukra automatikusnak tűnik.

A pártlogika azonban az önzésen, a kirekesztésen és a bántalmazáson túl kemény anyagi kérdés is. Sajnos az önkormányzatok a pártok szemszögéből egyben kifizetőhelyek is, tehát például egy tanácsnok kinevezése a legkevésbé sem kötődik az adott pályázók személyes képességeihez, avagy a munkájuk minőségéhez, hanem egyszerű emberkereskedelemről van szó, ahol a kegyeltek a kapott pénzt aztán visszacsorgatják a pártkasszába. Vagy eleve az egészet, vagy a tiszteletdíjukat az önkormányzati kassza további fosztogatásának munkabéreként fogják fel.

A pártlogika vezetői kontraszelekciós hatása természetesen megérződik a város fejlődésén, hiszen egy-egy ügy a legkevésbé sem a szakértelem mentén fog eldőlni, hanem inkább a pártkasszák vastagodásán.

Erre a helyzetre telepszik aztán a dölyf. Egy önkormányzat sikerességét a pártok azon mérik le, hogy mekkora a befolyásuk. Itt van például Budapest, amely akár Európa egyik tényleges sikertörténete is lehetne, ehhez képest ciklusoktól függetlenül éktelenkednek benne a rozsdaövezetek, teljesen nyakatekert a közlekedése, továbbá az egésznek a szellemisége egy merő katyvasz. Az egyes polgármesterek mögötti pártok azonban hatalmas sikerként igyekeznek eladni a kudarcaikat, amelyeket hébe-hóba persze apróbb jótétemények is öveznek.

Fentiekhez képest képzeljük el, mi lenne, ha a pártok dicsősége helyett az emberek jólléte lenne a tét? Ha egy-egy városunkról nem csupán azt mondanák el az udvarias turisták, hogy hát ja-ja, szép település, hanem úgy mennének tovább, hogy jó volt ott lenni.

bankski –