29 milliárdos osztalékból ad pár százezret a dolgozóknak a Mercedes, és ennek örül a szakszervezet

Mercedes

870 ezer forintos jutalmat kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói, kivétel nélkül.

Nyereségrészesedés címén kapnak extra juttatást a magyar Mercedes gyár munkásai. mindezt a Vasas Szakszervezeti Szövetség közölte a Facebook-oldalán.

A dolgozók április 10-éig fogják megkapni az összeget. A tavalyi bérmegállapodásba került bele a nyereségrészesedés kifizetése.

A Mercedes-Benz tavaly nem adott bonuszt, akkor a teljes nyereségét kifizette a német anyavállalatának, pluszban a 67 millió eurós, 29 milliárd forintos osztalékot is, amit a dolgozók fizetésben is megkaphattak volna, hiszen ők termelték meg, .

A Vasas Szakszervezeti Szövetség közleményében reményét fejezte ki annak kapcsán, hogy a siker példamutató lesz. Abban bizakodnak, hogy más szervezeteiknél is bevezetik a nyereségrészesedést.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Hazai

Parlament a szarban

Számtalan politikai elemző gyakorta szórakoztatja olvasóit, hallgatóit, nézőit, miszerint az Európai Parlament egy magas habzású, de gyenge hatékonyságú intézmény, s gyakorlatilag semekkora befolyással nem rendelkezik