19 megyénk közül 18-ban kisebbek a bruttó átlagkeresetek a 292 ezer forintos átlagnál

átlagkereset bérek fizetés

Az ország 19 megyéje közül 18-ban az országos átlag alatt vannak a fizetések. Ez alól csupán Győr-Moson-Sopron megye, valamint Budapest jelent kivételt.

Az országos átlagkeresetet nagyrészt Budapest húzza fel, ahol az ország lakosságának egyötöde nagyon jól keres ugyan, de a többi megyében ettől óriási mértékben (még Győr-Moson-Sopronban is több mint havi 50 ezer forinttal) elmaradnak a keresetek.

A Portfolio a KSH 2021-es adatai alapján mutatta be azt, hogy megyénként milyen átlagbéreket kerestek tavaly a munkavállalók, az országos szintű nettó átlagkereset 292 ezer forint volt tavaly.

A legjobban Budapest szerepelt, ahol tavaly 360 ezer forint volt a nettó átlagkereset. Ezzel a főváros jelentősen lekörözte a megyéket, amelyek közül még Győr-Moson-Sopron állt a legjobban 309 ezer forintos nettó átlagkeresettel.

A harmadik helyre Komárom-Esztergom került, már csak nettó 289 ezer forinttal. A lista utolsó három helyezettje pedig Nógrád (220 ezer forint), Békés (213 ezer forint) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (202 ezer forint).

Fotó: KSH, Porfolio

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak