Egyre többen hívják fel a figyelmet egy bizonyos ordító aránytalanságra, hogy t.i. midőn Ukrajna a háború kezdete óta hozzávetőlegesen 2 milliárd eurónyi katonai és egyéb segítséget kapott az EU-tól, addig Oroszország napi egy milliárd, tehát eddig összesen durván 60 milliárd eurót zsebelhetett be olaj- és gázszámla fedőnéven – ugyanonnan. Az USA helyzete más, jóllehet szintén nagyjából 2 milliárd dollárnyi segélyt adott a megtámadottnak, viszont egy centnyi olajat és gázt sem importált az agresszortól.

Az EU és az USA által nyújtott segítség java része fegyver, amivel az ukránok viszonylag sikeresen vehetik fel a harcot a betolakodókkal. Az oroszok azonban kevésbé lehetnek biztosak a kapott euró és dollár valódi használhatóságában, ugyanis az említett felek gyakorlatilag nem adnak érte semmit, hiszen a meghirdetett embargójuk mára már szinte minden fontosabb – egyéb – termékre és szolgáltatásra kiterjed.

Egy hasonlattal élve, a vödör csak akkor alkalmas vízhordásra, ha nincs rajta lyuk. Nos, az embargón viszont elég sok lyuk van, minthogy Kína, Törökország, továbbá egy sor kevésbé erős ország elég hamar ráállt némely alternatívák üzemeltetésére. Kína sok mindent szállít, az orosz elit pedig lelkesen nyaralgat Törökországban, jóllehet leginkább készpénzes alapon, lévén a bankkártyáikat nem tudják használni Oroszországon kívül. Az arab világ üdülőhelyei szintén megteltek orosz turistákkal, akik magyarországi hiányáról épp a minap panaszkodott egy hazai turisztikai illetékes.

A rubel árfolyama egyidejűleg minden rekordot megdöntött, mondhatnánk szárnyal, ami a közvélemény számára kissé meglepőnek hat. Valóban, nem tipikus, hogy egy széles körű szankciókkal terhelt ország nemzeti fizetőeszköze az egekbe szökjön, márpedig most mégis ez történik. A magyarázat sokrétű, de leginkább abban rejlik, hogy az olaj és a gázárak megugrása folytán emelt szinten dől az euró és a dollár Oroszországba, amit az érintett állami, félállami, vagy akár magánvállatok jelenleg kötelesek beváltani rubelre, amit viszont csak az orosz nemzeti bank képes biztosítani. Nos, a rubel iránt jócskán meglendülő (belső) kereslet nyilvánvalóan fellövi annak árfolyamát is, tehát a jelenségen még sincs túl sok csodálni való. Ilyen értelemben sokan értelmetlenek látják a szankciókat, csak hát ezzel a logikával az a baj, hogy pont az energetikai nyersanyagok terén nincs semmiféle szankció.

Az ukrán elnök, valamint több elemző értelemszerűen kitartóan azon lovagol, hogy az orosz agressziót egyedül az energia-stop lenne képes megállítani. Ebben igen sok igazság van, ugyanakkor Putyin alighanem helyesen kalkulál, amikor mélyen hisz abban, hogy az EU csak évek múltán lenne képes pótolni az orosz irányból érkező naftát.

Ebben a helyzetben a szereplők kockázatvállalási képessége is sokat számít. Játsszunk el azzal a gondolattal, vajon mi lenne egy azonnali és szigorú olaj-, illetve gázembargó esetén! Az árak minden bizonnyal az egekbe szöknének, ami azonban egész tűrhetően lenne kezelhető, például a magyar üzemanyag-árstop mintájára. Persze csak ideig-óráig, s innentől kezdve számítana, hogy kinek jobb az idegrendszere. A hirtelen elapadó pénzforrással küszködő oroszoké, avagy a mesterséges árkörnyezetet bevezető európaiaké? Utóbbiaknál további nehézség, hogy a tartalékok végesek, azaz egy bizonyos ponton túl sajnos a tényleges hiányokat is be kellene vállalni, mármint a szállítások békeidőben esedékes újraindítását is feltételezve.

A kormányok nyilván kalkulálnak. Különösen a németek. A jelek szerint azonban azzal nem számolnak, hogy mi történik az ellentmondásos embargópolitika kudarca estén? Ha Putyin éveken át képes lesz Ukrajnát katonai terror alatt tartani, netán valamelyest beleharapni a NATO testébe is?

És itt jön a kérdések kérdése: ha az oroszok megbombáznának egy-két EU-s várost, akkor is folytatódna a gázvásárlás? (Naugye…)

bankski