A Magyar Parasport Napja a csepeli óvodákban
A Magyar Parasport Napja fontos esemény a csepeli óvodák életében, a fogyatékosság, a sérült állapot iránti érzékenyítés, empátia és segítségnyújtás kialakítását kiemelt kötelességüknek tartják. Az idén csatlakoztak legtöbben, összesen hét tagóvoda (Aprajafalva, Csodakút, Csalitos, Kádár Katalin, Szivárvány, Tündérkert, Zsongás) tartotta meg változatos programjait 2022. február 22-én.
Az előkészületeket már 1 hónappal korábban megkezdték. Kifejezetten az óvodás korosztály számára kialakított többféle típusú játéktevékenységből válogathattak a program résztvevői. Minden tagóvoda számára megvásárolták Bartos Erika: Őrangyal c. mesekönyvét, mely a program alapja, a mesék mind egy- egy fogyatékosságtípusról és annak elfogadásáról szólnak.
A Szivárvány Tagóvoda már a korábbi években is bevette programjába a Magyar Parasport Napját. A tagóvoda már kéthetes projektben foglalkozott a témával, minden csoport gazdag játéktárból válogatott ez idő alatt. Végig segítették az újonnan bekapcsolódó tagóvodákat gyakorlatias tapasztalataikkal.
Az Aprajafalva Tagóvodában szintén 2 hetes ütemtervben készültek a programra, a Testünk témakörben. Minden érzékszerv „hiányosságait” megtapasztalhatták a gyermekek, majd az adott napon mozgásos akadálypályán vehetett részt minden csoport. Aki végig teljesítette a feladatokat még „olimpiai érmet” is kapott.
A Csodakút Bázisóvodában mesefűzéssel és korosztályonként bontott játékokkal hozták közel a kisgyermekekhez a fogyatékos emberek világát. Míg a Csalitos Tagóvodában osztott csoportokban az életkoroknak leginkább megfelelő játékokkal élhették át, hogy milyen lehet akadályokkal élni, például: lábbal rajzolás, csukott szemmel terítés gyöngyfűzés; ülő kidobós, vakvezetés, mesenézés füldugóval.
A Kádár Katalin Tagóvodában először egy óvodapedagógus jelentkezett a programra, egy csodálatos saját mesével és dramatikus mesefűzéssel. A lelkesedés hatására nemsokkal ezután minden csoport részt vett a programon, csoportonként megvalósított játékokkal.
A Tündérkert Tagóvodában a gyógypedagógusok, segítő szakemberek tervezték meg és vezényelték le a programot, hiszen ők munkájuk során közvetlen és intenzív kapcsolatban állnak fogyatékos emberekkel. Forgószínpad szerűen csatlakozott mind a hat csoport a két napig tartó programsorozatba, ahol minden érzékszerv tapasztalásaira nagy szükség volt.
A Zsongás Tagóvodában Bartos Erika meséit minden csoport elolvasta, majd közös film, – és diafilmnézéssel nyitották meg a rendezvényt. A tornaszobában kialakított érzékelő pályán keresztül tapasztalhatták meg a gyermekek az akadályokkal élő emberek mindennapjait.
A beszámolók szerint a gyermekek számára óriási élményt volt ez a program, és elmondták azt, hogy mennyire nehéz lehet így élni. A pedagógusok pedig úgy fogalmaztak, hogy megérintette a lelküket az azonosulás, és a gyerekek reakcióin keresztül ők is másképp látják a világot.
A program ezzel még nem zárult le, mert a tagóvodák egyéni beszámolóikkal és a gyermekek rajzaival is pályáznak sporteszközökre. Az óvodákban bíznak abban, hogy akár több tagóvoda is nyertese lesz a pályázatnak. Egy azonban biztos: minden résztvevő olyan érzelmekkel és empátiás képességgel gazdagodott, amely csak ezen az úton érhető el.
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |