Nem veszi fel az ISZOMM a nekik járó párttámogatást

Huszti Andrea ISZOMM

Az ISZOMM és a Munkáspárt választási szövetsége (Baloldali Szövetsége) nem veszi igénybe a pártjaiknak járó, akár sok százmillió forint feletti kampányjuttatást a 2022-es országgyűlési választáson, illetve népszavazáson – írják friss közleményükben.

A két párt mind az egyéni jelöltjeik, mind a listájuk után járó támogatásokat az államkincstárban hagyja. A döntést Huszti Andrea, az ISZOMM elnöke jelentette be hétvégi debreceni sajtótájékóztatóján.

Az ISZOMM szeretné, hogy a pártok kövessék őket, és ne vegyék fel a kampánytámogatást! Mint ismert, a kormánypárt és a hat önjelölt ellenzéki párt mintegy kétmilliárd forint állami támogatáshoz fog pár napon belül hozzájutni.

Huszti Andrea, azt írja, hogy „ők nem az adóforintokból kívánnak építkezni, hanem azoknak a támogatásával, akiknek a magyarországi baloldal újjáépítése szintén fontos, hiszen mi azok vagyunk, akiket képviselünk.”

A párt kiemeli, hogy az ISZOMM, ahogy az indulása óta mindig, ezután is aktivistái munkáiból, támogatóinak mikroadományaiból működik, és a 2022-es választást is ezzel a hozzáállással viszi végig.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak