Lopott autóval, ittasan, bedrogozva zúzott teherautóval egy kiskorú fiú

baleset buli drog ital lopás

Siófoki bulizás után engedély nélkül elvitt egy kisteherautót egy 16 éves fiú hétvégén – írja a police.hu.

Egy lopott autóval a benzinkútra hajtott a fiatal, ahol észrevette, hogy a jármű tulajdonosa közeledik, ezért tolatás közben nekihajtott az egyik kútfejnek, majd elhajtott. Messzire azonban nem jutott, mert a benzinkút bejáratánál egy táblát kidöntött, majd egy fának ütközött.

A vele szemben alkalmazott alkoholszonda, valamint a kábítószer gyorsteszt is pozitív értéket jelzett.

A sofőr a baleset során 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrök a 16 éves fiút elkapták és a Siófoki Rendőrkapitányságra állították elő.

A rendőrök az autótolvajt jármű önkényes elvétele bűntett, és kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Majd ittas járművezetés és egyéb közlekedésrendészeti szabályszegések elkövetése miatt pedig eljárást indítottak ellene.

Fotó: Istock

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak