Így hangzik az ISZOMM minapi közleményének a címe, amely minden látszólagos egyszerűsége ellenére egy bonyolult problémára adott bonyolult válasz.

A ‘kötelező’ annyit tesz, hogy ha valaki nem oltatja be magát, annak legyenek következményei! Sok minden kötelező, sokan mégis másként viselkednek, aminek persze megvannak a sajátos vonzatai. Esetünkben elsősorban azt kell átgondolni, vajon miért is e kötelem, és milyenek a lehetséges következmények?

A miértre adandó válasz is sokrétű. Elsősorban azért, hogy a betegség okozta irgalmatlan károknak elejét vegyük, úgy emberéletben, mint anyagi költségekben.

A járványok terén az emberiségnek rengeteg keserű tapasztalata van. A középkori pestisjárványok kontinensek lakóinak elképesztő hányadát irtották ki. Európa lakossága többször is megfeleződött, de talán a legszörnyűbb az amerikai földrészen történt, minthogy az őslakosság 90+ százalékát kevésbé a hódítók kegyetlenkedései, sokkal inkább az általuk behurcolt kórokozók pusztították el. Olyanok, amelyekkel szemben a gyarmatosítók szervezete már valamelyest ellenálló volt, de az indián közösségek belehaltak.

Ha a fellelhető adatokat nézzük, akkor az idő előtti halálozások legfőbb okai a járványok voltak, messze megelőzve a háborús, vagy egyéb pusztításokat. Ám ahogy fejlődtünk, a járványok mára kezelhetőkké váltak, s a legfőbb halálokok listáján a sokadik helyre szorultak vissza. A dobogó tetejére a légszennyezés okozta betegségek kerültek, ezeket követik az rossz levegővel is erős összefüggésben lévő szív- és érrendszeri problémák, s a rák áll ennek a nem túl dicsőséges dobogónak a harmadik fokán.

Ezek a tömegbetegségek azonban lassan őrlik fel az emberi létet, ezért mondhatni: hozzászoktunk. Nem úgy a járványokhoz, amelyek hirtelen kerülnek elő szinte a semmiből, s igen rövid idő alatt sokkoló méretű drámákat okoznak. Ezek többnyire vírus-eredetűek, s zömmel megmagyarázhatatlan ellentmondásokkal teliek. A közös annyi, hogy a hirtelen előtörő pusztítás mindenütt félelmet, bizonytalanságot és bénultságot eredményez. A halottak száma megugrik, a gazdaság pedig többé-kevésbé összeomlik.

A vírus-járványok azonban kezelhetők, visszaszoríthatók. Elszigeteléssel és vakcinákkal. Egyik sem jó, de a tömeges halálnál és a megélhetési összeomlásoknál lényegesen jobb. Úgy is mondhatni, hogy az életnek ára van. A halál persze drágább.

A Covid-járvány kitörésekor eleinte csak a lezárások segíthettek, hiszen nem hogy vakcina nem volt, de jó ideig azt sem tudta a világ, hogy pontosan mivel áll szemben? Azonban már a kezdetektől remélni lehetett, hogy belátható időn belül lesz megoldás, hiszen például az influenza is egyféle koronavírus, ezen felül pedig az azóta ünnepelt Karikó Katalin is jelezte, hogy az alaptechnológiák évtizedek óta megvannak, s jószerivel csak a testre szabás a kérdés. Lett is többféle vakcina, kvázi hagyományos és ultramodern, vagy ezek ötvözetei.

A vakcinák érkeztéig azonban elszabadult a pokol. Láttuk a drámai Bergamo-i képeket, persze nem láttunk sok minden mást, például ezeknél akár szörnyűbbeket. A kihívás lényege az volt, hogy nincs az az egészségügyi rendszer, amely lépést tudna tartani a vírus terjedésével, tehát bármi áron, de lassítani kell. Ezért jött a határok lezárása, a home-office, a kötelező maszkviselés és ezer minden más. Ezek sem voltak olcsó játékok, ám még nincs is végük.

Azóta persze azt is tudjuk, hogy a beoltottak szintén képesek a vírus terjesztésére, azonban egy tekintetben fantasztikus előnyük van az oltatlanokhoz képest. Lényegesen kevésbé betegszenek (halnak) meg, ezáltal messze-messze nem terhelik oly mértékben az egészségügyi ellátórendszereket, mint az oltatlanok. Magyarán szólva, a beoltottak alig kerülnek kórházba, ott hamar és egyszerűen meggyógyulnak, intenzív ellátásra pedig szinte nem is szorulnak, de ami a legfontosabb, csak töredékük hal meg a betegségben.

És itt jön napjaink kérdése: most, hogy már léteznek és hozzáférhetők a védekezésre alkalmas szerek, van-e joguk az önszántukból oltatlanoknak aránytalan terheket róni a teljes társadalmakra úgy az egészségügyi intézményrendszer, mint az ennek következtében bevezetendő kényszerű korlátozások tekintetében? A válasz: egyelőre igen.

Ám azért csak egyelőre, mert ezt a jogukat még nem vonták meg. Azért nem vonták meg, mert ma még egyik vakcináról sem lehet elmondani, hogy az ismert és elfogadott protokollok, illetve törvények szerint a biztonságosságuk az elviselhető, elfogadható kockázati szintek alatt lennének.

Az ISZOMM álláspontja is ezen alapszik. Bízunk benne, hogy a vakcinák egyre nagyobb hányada kilép a vészhelyzetkori alkalmasság kategóriából, s végleges elismerést nyer. Ha ez így lesz, akkor elhárul a kötelezővé tehetőség előtti legnagyobb akadály. Ez az a pillanat, amikortól kezdve viszont pártunk elvárja a törvényi kötelmek elrendelését.

S itt nem csupán arról van szó, hogy a megelőzést jelentő vakcinák árának akár ezerszeresére is rúghat a kórházi ellátás, hanem azért is, mert a ‘koronások’ ellátása ma még elsőbbséget élvez sok más ugyancsak szükséges kezeléshez képest. Elmaradó rutinműtétek, beavatkozások nélkül hagyott egyéb betegségek ugyancsak megszedik a maguk áldozatait. Ha nem is azonnal, de társadalmi léptékben igen hamar. Egy beoltott beteg miért is kell nagyobb eséllyel meghaljon egy elhanyagolt szívbetegségben, csupán azért, mert oltatlan páciensek foglalják le – kvázi értelmetlenül – az intenzív kapacitások teljességét?

Ezek után nézzük a lehetséges következményeket!

Az ISZOMM válaszai abból az alapvető törekvéséből fakadnak, miszerint az egészségügy a mindenkire kiterjedő társadalombiztosításra alapuljon! A teljes nemzeti kockázatközösségre. 

A társadalombiztosítást sokan úgy értelmezik, hogy mindenki fizet valamennyit, ám mindenki egyenlő eséllyel kaphatja meg a szükséges egészségügyi szolgáltatásokat. Nos, csak majdnem.

Először is, nem mindenki fizet, és nem mindenki ugyanannyit. A dolgozók a keresetük arányában, a gyermekek és a nyugdíjasok befizetéseit pedig az állam állja. Léteznek még a potyautasok, akik fura mód néha önhibájukon kívül válnak nem fizetővé, de az ISZOMM alapelvei szerint nekik is kijár a szolidaritás, azaz az ellátás. (Az más kérdés, hogy a nem fizetőket nem csupán baj esetén, hanem a mindennapokban is egyenként kell felkutatni, s valahogy bekényszeríteni őket a közösségbe. Az államnak óriási rutinja van az ilyesmiben, csak rendesen fel kell hatalmazni.)

A kockázatközösség azonban jóval bővebb, mintsem a bajok szétosztása. A kockázatvállalásban is közösségként kell viselkednie, azaz minimalizálni a bekövetkező bajok mértékét. Nos, ezt hívják megelőzésnek.

A modern, szocialista társadalombiztosítás lényege tehát a kockázatok együttes csökkentésének és a bekövetkező károk közösségi vállalásának kettősségén nyugszik. Baloldalról nézve vállalhatatlan, hogy bárki szembeszegüljön a kockázatcsökkentési erőfeszítésekkel, ám mégis elvárja a teljes szolidaritást a (részben, vagy egészben) maga által előállított károk esetén.

Sokan mondják, hogy a dohányosok, az alkoholisták és az elhízottak esetében alkalmazott viszonylagos türelem az oltáselleneseknek is kijárna. Van ebben igazság, csak kevés. A hatalmas jövedéki adók, avagy a speciális egészségvédelmi adók (pl. a ‘chips-adó’) ugyanis pont az érintettek felelőtlenségét vámolja. Sőt, hasonlóan működik az üzemanyagokra kivetett extra-adók rendszere a légszennyezés vonatkozásában is.

Az ISZOMM ezért javasolja, hogy az oltást megtagadók ugyancsak vállaljanak többlet-terheket az általuk okozott társadalmi többlet-terhek kompenzációjaként. Ez lehet egy nominális oltatlansági adó, az esetleges kórházi költségek részleges, vagy teljes rájuk hárítása, avagy akár a miattuk kieső munkaórák viszonylagos megtérítése.

Azonban még nem tartunk itt. A kötelezés elsődleges feltétele mindenképpen a szóban forgó vakcinák végleges jóváhagyása, és ennek átvezetése a társadalombiztosítási rendszeren. Viszont: óra indul.

Szanyi Tibor

A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.