Tüttő villamosa

tömegközlekedés Tüttő Kata villamos

Már ez év augusztusában sokak szemét szúrta, hogy Tüttő Kata budapesti főpolgármester-helyettes kiszemelt 35 darab, Frankfurtban leselejtezett alacsony padlós, negyedszázadnál is öregebb villamost, amire aztán kiírták az ún. közbeszerzést.

A gyanútlan állampolgár azt hiheti a közbeszerzésről, hogy a megrendelő nagyjából megmondja, mit szeretne, s utána a kapitalizmus törvényei szerinti versenyben a különböző szállítók tesznek ajánlatokat, s az nyer, amelyik cég összességében a legjobb feltételeket adja.

Természetesen elég tág tere van a trükközéseknek, mert minél több “szemfüles” feltételhez kötik az igényt, annál kevesebb ajánlattevő fog jelentkezni, s elég gyakori, amikor annyira sok és egyedi specifikációnak kell megfelelni, hogy konkrétan 1 lehetséges szállítóra szűkülhet a verseny.

Klasszikusan ezt nevezik pacsizásnak, hiszen a boldog szállító ilyenkor meg-megosztja boldogságát a megrendelővel, amit az egyszerűség kedvéért doboznyi pénzben szoktak kifejezni.

Természetesen létezik a közbeszerzéseket felügyelő testület, amely adott esetekben összehúzza a szemöldökét, és szól, ha valaki olyan pályázatot ír ki, amelyben például azt kéri, hogy a vágyott kerámiabetétes krumplihámozó gumicsapágyakon haladva fütyüljön 27,8 Celsius-fokos hőmérsékleten. Pontosabban szólva az ellenőrök nem csupán jeleznek, de büntetnek is, ha a lovat nagyon megszaladva látják. Legtöbbször azonban a megrendelők kellő önmérsékletet tanúsítanak, s tágabb teret adnak a tényleges versenynek, bár az érdekeltek még ilyenkor is fel-feljelentgetik a kiírót.

Esetünkben a Közbeszerzési Döntőbizottság 150 millió forintos bírságot vetett ki a fővárosra a tervezetten 7,7 millárd forintos üzlet kapcsán. Két százaléknyi morgás talán nem is sok, azaz a történet annyira mégsem lehet súlyos. Ám hogy mennyi az annyi, azt viszont a rendőrség kezdte el vizsgálni, vagyis a mesének itt még nincs vége.

Szakmai berkekben mondják, hogy 25 éves villamos nem vén villamos, jóllehet azért csak kell legyen valami oka annak, ha Frankfurt ezeket most leváltja. Egyesek szerint azért, mert ezek a járművek nem légkondicionáltak, s nem is lehet őket hűtéssel felszerelni, pedig a klímaváltozás eléggé szorít. A főpolgármesteri berkekből azonban az jön, hogy nagyon is lehet a legkondit utólag beszerelni, ami alighanem igaz, elvégre a mai technika szinte mindenre képes, s talán már egy jól begyújtott Salgó-kályha is hűthető. Nyilván pénz kérdése minden. Azt tehát ne zárjuk ki, hogy kevésbé a német mérnökök agyi tehetetlensége gátolja az utólagosan hűthetővé tételt, inkább a művelet gazdaságossága lehet kétséges.

A főpolgármester úgy véli, a kormány hatóságai csomót láttatnak a kákán. Meglehet, bár kellő kíváncsisággal lehetünk a kijelölt, rendkívül konkrét villamosokra vonatkozó versenytárgyalás láttán. Reméljük, lesz valami okos, jogi magyarázat arra, miként szabályos ez a közbeszerzési eljárás. Helyettese nyilván előre biztosította, hogy minden rendben lesz. Valószínűleg hasonló biztosítékai voltak, amikor egy másik versenyben elindult, majd kvázi atyai tanácsra elállt a miniszterelnök-jelöltségtől. Ugyancsak problémamentesnek ígérkezhetett a Városháza telke és épületegyüttese körüli bensőséges gondolkodás, amint az a fogadalma is, hogy nem olvas többé egy adott internetes oldalt.

Aztán mégis…. Nem lesz ez kicsit sok?

*bankski*

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak