Nincs abban semmi meglepő, hogy a mániákusan piachívő (hazai) lapok napok óta energiapiaci armageddonnal riogatnak. Abban sem, hogy a piac szerelmesei állandóan a szerelmük szeszélyeit boncolgatják, megfeledkezve arról, hogy amit imádnak, az távolról sem tökéletes.

Logikusnak tűnik az a ‘vicc’, hogy piac olyan mint a foci: ha mindenki tökéletesen játszana, akkor se profit, se gól nem adódna.

Igen, nagyon sokan belematatnak a piacba. Azon felül, hogy a piac szereplői nagyon is képesek tévedésekre, hibákra, az államok olyan szinten matatnak bele a piac működésébe, hogy gyakorlatilag senki nem tudja felfogni a percenként változó szabályokat. A játék neve tehát: szabályozás.

A fenti bevezetőre azért van szükség, hogy a gyanútlan olvasó még véletlenül se tévedjen el a szent piac körüli dogmákban.

A mai energiaár-robbanás mögött leginkább az egyes államok, kormányok, illetve a nekik tejelő cégek állnak.

Magyar szemszögből nézve a következő a helyzet:

Létezik egy évszázados fejlődéssel kialakult energetikai struktúránk, amelyben igazából a legutóbbi 50 év eseményei okoznak felfordulásokat.

Amikor a megszülető magyar nagyipar elkezdte zabálni az energiát, akkor még a szovjet háttér folytán hihettünk a tervgazdasági stabilitás mindenhatóságában. Időközben viszont a Szovjetuniónak is nagy szüksége lett a nyugati technológiákra, amelyekhez csak kemény dollárért (se mindig) lehetett hozzáférni, ezért a világpiacra exportált olaj, majd gáz és más nyersanyagok mesés bevételei meghozták az árnövelési kedvet a barátok felé is. Ez volt a híres ‘begyűrűzik/nem gyűrűzik’ nevű klasszikus hercehurca.

Azóta az oroszokkal való kereskedelem látszólag piaci alapokon nyugszik, valójában pedig a magyar kormányok részéről mutatott durci, vagy nyaldosás befolyásolja az ármozgásokat. Természetesen kereskedünk mindenki mással is, de a tényleges hozzáférés fizikai korlátai folytán ez utóbbi inkább a virtuális, avagy a rablókereskedelem világába tartozik. (Ez utóbbi azt jelenti, hogy bizonyos politikai szolgáltatásokat áruval fizetnek ki.) A konkrét szerződések viszont roppant titkosak, ám a ködben is felsejlik a korrupció hatalmas teste.

Van tehát az orosz szállító (értsd: kormány) és van a magyar vevő (értsd: kormány), amelyek kegyegyeltéből a bonyolítást végző bennfentes, haveri cégek kaszálják a legnagyobbat, nyilván a főnökeik számláit sem hagyva szárazon.

A magyar kormány nemrégiben egy átfogó gázszerződést kötött az orosszal, 10+5 évre, amelynek alapján a magyar külügyminiszter megígérte, hogy az elkövetkezendő évtizedben történhet bármi, a lakossági árak nem fognak változni. Ez éppenséggel jó hír lehetne, csak hát a lakosság a kisebbik fogyasztói szegmens, ugyanis az ipari szereplők ki vannak téve a világpiaci áraknak, ezáltal a mindent megdrágító energiaárak hamar inflációba torkollanak, vagyis a végén mégis csak a lakosságon csattan az ostor.

Az ilyen tuti szerződéseknél viszont nem nagyon lehet mást feltételezni, mint valamiféle relatíve fix áras megoldást, amit a szakmában ‘take-or-pay’ konstrukciónak mondanak, azaz akkor is ki kell fizetni, ha a vevő nem veszi át az adott mennyiséget. (Létezik ilyen, meg az ellenkezője is. Nyugaton inkább az ún. negatív árat alkalmazzák, vagyis az eladó néha inkább fizet, csak vigyék el a tárolókban felhalmozódó naftát.)

Az elszámolás viszont nem Magyarországon, de még csak nem is Oroszországban történik, hanem leginkább Svájcban és Cipruson, ahol a legfőbb bennfentes kereskedő, az orbáni (NER) tulajdonban lévő MET nevű cég, illetve maga a MOL fölözgeti le az adódó árkülönbözeteket. Hosszú évek átlagában erősen feltételezhető, hogy nagyjából minden forint hazai energiaszámlából 20 fillér pottyan az érintett hölgyek és urak zsebébe, ami még akkor is irgalmatlan pénz, ha csak a fele igaz.

Ennek okán, de egyébként is kimondható, hogy a hazai lakossági és ipari fogyasztói árak csak kis mértékben a világpiaci árkörnyezetnek, és sokkal inkább Orbán Viktor személyes döntéseinek vannak kitéve. Ha úgy merül fel a kérdés, hogy mi gyűrűzik be, és mi nem, akkor arra az a helyes válasz, hogy a Fidesz marad-e kormányon, vagy sem? Jövő tavaszig a lakossági árak bizonyosan nem fognak változni, de ha Orbán esetleg bukna, akkor erősen be tudja váltani azt a gyakori fenyegetését, hogy egy másik kormány (helyett őfelsége maga) az egekbe emelné a gázárakat.

• bankski •