Okozz magadnak örömet napi fél órában – különösen odafigyel alkalmazottaira egy cég

alkalmazott dolgozó jutalom maszturbáció
Erika Lust

Erika Lust Films nevű pornófilmeket gyártó cég bevezette a munkahelyi maszturbációs szünet intézményét, amivel lehetőséget adnak a dolgozóknak, hogy egy külön erre a célra létrehozott helyiségben önkielégítéssel töltődjenek fel – írja a 24.hu.

Az etikus feminista pornófilmrendezőként ismertté vált svéd Erika Lust a LADBible-nek elmondta, azután döntött ennek bevezetéséről, hogy észrevette, munkatársai zaklatottak lettek a járvány alatt, és kisebb energiával dolgoztak.

A nő szerint az emberek jobban dolgoznak, amikor jól érzik magukat, és „egyetlen egy dolog van, ami mindenkinek jól esik”, és ezért hozta létre a „maszturbációs állomást” a cég irodájában.

A cikk szerint a pszichológusok már évek korábban elmondták, hogy a munkahelyi önkielégítés rendkívül hatékony a munkavégzés szempontjából, ezért előnyös lehet annak bevezetése a cégeknél.

Fotó: Cineuropa

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak