Orbán bevallotta: azért alacsonyak a bérek, hogy a cégek és vállalkozók nagy profittal működhessenek


Ma a Kossuth rádióban Orbán bevallotta, amit eddig is tudott mindenki, hogy az állanak a munkavállalók sanyargatása mellett, a cégek és vállalkozók profitja a legfontosabb, ezért azok a munkavállalók, akik munkája révén működik az ország, akik megtermelik a magyar GDP-t, nem kaphatnak nyugati szintű béreket.

Orbán Viktor egyből azt hazudta, hogy a munkáltatóknak és az alkalmazottaknak kell megállapodni a béremelkedésről, a kormánynak csak összekötő szerepe van, de „nekünk is érdekünk, hogy az emberek minél jobban éljenek”. Orbán akár már holnap felemelhetné a minimálbért, de nem teszi, és meg is magyarázza:

Újabb hazugsága az volt, ha egy bizonyos szint fölé emelkedik a minimálbér és nem kapnak segítséget, akkor nem emelkedés, hanem csökkenés, elbocsátások következnek. Miért bocsátana el embereket a munkáltató? Akkor ki fog termelni?

Arról beszélt, hogy a cégek 85 százaléka szerint előteremthető az egymilliós átlagbér, tehát bevallotta, hogy a 400 ezer forintos minimálbér működhetne, ha nem tennének zsebre hatalmas profitot és osztalékot a cégek.

Az, hogy a vállalkozók kevesebb profitot tesznek zsebre és többet fizetnek az embereknek, már nem működik, „ennek az útnak a végén járunk. Így nekünk kell ebben segítenünk, adócsökkentést, hatékonyságsegítő programokat, kkv-k tőkejuttatását kell előteremteni. A gazdasági növekedés a válasz a kérdésre, abból lehet több pénzt előteremteni”

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak