Először talán megdöbbentőnek tűnik az ötlet: fizessünk a beszívott és az elhasznált levegőért. Mégis, ha alaposabban belegondolunk, nem tűnik annyira távolinak ez a forgatókönyv, különösen, ha az emberiség történetét és a modern gazdasági rendszereket vesszük alapul. A gázt, az áramot, sőt a vizet is idővel áruvá tettük, és hasonló utat járhat be bármi, amit jelenleg magától értetődően ingyenesnek gondolunk. A mesterséges intelligencia fejlődése pedig rávilágít arra, milyen könnyen válhat egy technológia az egyenlőtlenségek és a kapzsiság áldozatává.

A PC Forumon futottam bele egy cikkbe, ami arról értekezett, hogy az OpenAI ChatGPT szolgáltatását ami jelenleg ingyen és bárki használhatja, havi pár ezer forintért pedig emeltszintű funkciókat is kaphat hozzá. A chatbot következő változatához a hozzáférés már nagyon kevesen engedhetik meg majd maguknak. A vállalat ugyanis arra készül, hogy az új továbbfejlesztett és ígéretük szerint ez a változat lesz maga a giga-mega hű-ha, akár 2.000 dollárt (kb: 710 ezer forintot) is elkérjen majd havonta következő MI modellje, a Strawberry használóktól. A gond csak az, hogy a hozzáférés ára brutális mértékben szűkíti majd a felhasználók körét: a havi 2000 dolláros előfizetési díjat csak kevesen tudják majd megfizetni. Ez a kapzsiság egyenes következménye, amely nemcsak technológiai, hanem társadalmi szakadékokat is mélyít.

A történelem során számos olyan találmány született, amely kezdetben a közjó szolgálatára készült, mégis az idő előrehaladtával az egyenlőtlenségek melegágyává lett. Gondoljunk csak az energiaforrások privatizálására, az információhoz való hozzáférés különbségeire, vagy a globális élelmiszer-ellátási lánc igazságtalanságaira. Hasonló folyamat zajlik jelenleg a mesterséges intelligenciával is, amely a lehetőségek tárháza lehetne, ám egyre inkább kizárólagos előjogként jelenik meg.

A levegőért való fizetés gondolata jelenleg csak sci-finek tűnhet, de pontosan rámutat arra, hogy az emberiség miként bánik a közös erőforrásokkal. A mesterséges intelligencia is hasonló erőforrás: valami, ami mindenki javát szolgálhatná, de a piaci logikák és a nyereségorientált szemlélet és a kapzsiság miatt egyre kevésbé lesz elérhető. Az AI fejlődése azt ígéri, hogy egyszerre szabadíthat fel időt, erőforrásokat, és nyithat új lehetőségeket, ugyanakkor egy újabb eszközzé válhat az emberiség kiszolgáltatottságának növelésére. Minél drágább és elérhetetlenebb egy ilyen technológia, annál valószínűbb, hogy csak egy szűk elit kiváltsága lesz, miközben a társadalom többi része lemarad. Csodálatos ez a kapitalizmus, nem? Hat nem!

Mi a tanulsága mindennek? A világ működésének alapvető igazsága, hogy az ember az, aki értelmezést ad a dolgoknak. Ha az elosztás helyett a felhalmozásra koncentrálunk, az erőforrások áruba bocsátása egyre természetesebbé válik. A mesterséges intelligencia, amelyet akár az emberiség kollektív tudásának kiterjesztéseként is felfoghatnánk, most veszélyesen közel áll ahhoz – mint lassan már minden más is -, hogy kizárólag a profittermelést szolgálja. Ha nem találunk fenntarthatóbb és igazságosabb működési modelleket, hamarosan olyan világban találhatjuk magunkat, ahol az információért, a tudásért, sőt még a levegőért is fizetni kell.

A kérdés végső soron nem az, hogy kell-e fizetni valaha is a levegőért, vagy mennyit kell fizetni a mesterséges intelligenciáért. A valódi kérdés az, hogy milyen világot szeretnénk építeni. Egy olyat, amelyben a közös erőforrások a közösséget szolgálják, vagy egy olyat, ahol mindenki kizárólag a saját érdekeit hajszolja? Az, hogy melyik utat választjuk, nem a technológiáról, hanem rólunk, emberekről szól.