Hadházy elől megszereztük NERPéterék kampányainak listáját, gyorsan kattints, nehogy letöröljék


Magyar Péter kiment a gátra, és a vízügyi szakemberek munkájába beleszarva, semmibe véve, tízezerszereset fontoskodott a Facebokokos követőinek, akkorát, mint Matolcsy Ádám az apja előtt, amikor 6 tantárgyból megbukott. Magyart jó magyarként követte a kétmarmad politikai elit a gátakra, még tán Kövér László is homokozott egyet, de állítólag meglátta Gyurcsányt és az ajtókilincsbe szorult a keze. Ezután jött a lyukas magyar-Magyar zászlós improvizáció, ami nem is jött annyira a semmiből.

Az alábbi szöveget egy gyűrött papíron egy MOL-bubis biciklisfutár dobta be a rózsadombi szerkesztőségünk kiskapuján. Természetesen kihajtogattuk és megdöbbentünk azon, amit rajta olvastunk. Feketén és fehéren, sorról sorra, mondatról mondatra olvasható a Tisza Párt kampányainak a tervezett listája egészen a 2025 júniusi pártlopási évfordulóig. Megdöbbentő és felkavaró részletek, csak itt a szócikken.

Hont Andrást meg akartuk kérdezni a listáról, de nem inkább nem zavrtuk a Kisüzemben, ahol a „Megbaszlak Puzsér a Magyar Péter ágyában sej, haj” című műdalt énekelte hamisan.

Tehát a felkavaró lista, a mai szó szerint bejött.

2024. október 23. Széna tér,, az a szokásos lyukas zászlós buli, figyeljetek oda, hogy Petin barna cipő legyen, ha befosna. Sokat beszéljen Viktorról és Fletónak is legyen hely. és ne legyen rajta napszemüveg, fotók és videók. Ha engedi a Vodás a cuccost, akkor élő. Itt jelentjük be, hogy jöhet bárki közénk, aki megveszi a  16 ezres pulóvert.

2024. november 7. Ez még nem biztos, talán lesz egy moszkvabarát performansz, Peti vörösben, de csak ha addig győznek az oroszok KIjevnél. Lehet elég a fotó, Putyin szereti a videókat átnézni.

2024. december 6.  Peti 16 óvodában lesz mikulás, videó és fotók, nagyon fontos a logisztika, egy percet sem késhetünk sehonnan, aki ezen a napon hibázik, attól elköszönünk. 

2024 decemebere-2025 januárja folyamatos: Ha leesik a hó azonnal kimenni bárhová és kontent, tökmindegy mi, lényeg Peti, nekünk kell az elsőnek lenni, a soproni tiszás szigetet már ráállítottuk, hogy azonnal jelezzeznek, ha elkezd esni.

2024. december 24. Fenyőfát szerezzetek és gyerekes fotó kell Petivel, Ha Jutka nem engedi, bármelyik Tiszás gyerek jó lesz. Peti mosolyog, normál ing, fekete zokni.

2024. december 31. Valahogy oldjátok meg, Peti ne menjen az ötkertbe részegen bulizni, ez kurva fontos srácok. Dugjátok el, üssétek le, fasz mindegy, de nem készülhet róla fotó vagy bármi.

2025. január 12. Iskolai performansz, kréta, wc-papír, felmosóvödör, kézmosó szappan, szalvéta, A4-es papírcsomagok átadása a Kölcseyben vagy a Madáchban, gimis srcáokat intézzetek egy trójai falóra hasonlító akármin fogják betolni a cuccost. Kép és videó, élőzés.

2025. február 27. Farsangi buli a Kossuth téren, Peti összecsődíti az összes Tiszás szigetest és Nagy Magyarországnak fogunk öltözni, fontos hogy szerezzetek drónt, Petiről induljon a videó és vele legyen vége is, közben pedig bevágjuk majd a videó alá közeliket Petiről.

2025. március 15. Az új barátnőt addig képezzétek ki, nem lehet Petinél magasabb, ha még egyszer Vogelszerűt hoztok, ki lesz baszva a felelős. Közös interjú kézenfogva, (gyűrű még nem kell) család szabadság, a szokásos, kicsit blőrözzétek be a hátteret, sok közeli, sminken ne spóroljatok.

2025. április 6-16. Ez nagyon titkos út lesz még nektek sem írhatom le. Ha bármi történne ekkor belpolitikailag, akkor kihozzuk Petit a déltepsiből de ez titkos. Semmilyen szaglászást nem tolerálunk. 

2025. május 8. Lesz a Tiszán árvíz elméletileg, erre valamit ki kell találnunk, mert nem mondhatjuk a fél Alföldnek, akik elveszítik a házukat, hogy árad a Tisza. Ezen még agyaljunk.

Ha elolvastátok, egyétek meg a papírt, ki ne dobjátok valamelyik kukába. Amióta 50 forintos aranydarabok vannak minden kukában, életveszély az ilyesmi.

Barátsággal
RA 

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak