Nem ment ki a gátra homokzsákokat pakolni özvegy Nagy Sándorrné

árvíz

A 2017-ben megözvegyült szentendrei Nagy Sándorné nem ment ki a gátra a fémből ácsolt mobilgát felhelyezéséhez. Pedig 67 méterre lakik tőle. Se tegnap se ma. Homokzsákokat sem pakolt a 87 éves néni.

A 137 ezer forintos nyugdíjból élő Nagy Sándorné Horkai Mónika tegnap nagyon korán feküdt le. Ma reggel későn ébredt, a reggeli kávé és cigaretta elfogyasztása után dél körül elmen a Klein Józsi boltjába, ahol vett 70 deka kenyeret, 17 deka párizsit és egy melba csokit, majd visszagyalogolt kék színű járókeretével szentendrei lakásába. Az unokájától karácsonyra kapott libazsírt elővette a hűtőből, majd megkente a kenyeret. A párizsit apró darabokra vágta, és odaadta Flórika nevű kutyájának. A zsíroskenyeret 7 perc alatt fogyasztotta el. A melba ottmaradt a hamutál mellett.

Mónika néni ezután lefeküldt aludni, körülbelül délután 7 órakor fog felébredni.

Ha kimenne a gátra, jelentkezünk, de nem fog kimenni.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény

M.I. – A.I

A cím nem nyávogás, hanem korunk monogramja. Mesterséges intelligenciának mondjuk, bár nyugodtan lehetnek kétségeink akár a mesterségességet, akár az intelligenciát illetően.
A kapitalizmus hajnalán, a munkásosztály