275 ezer forintos átlagnyugdíjat mért a KSH Budapesten

nyugdíj

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közölte, hogy az öregségi nyugdíj átlagos összege Budapesten volt a legmagasabb, 275 667 forint az idei januári nyugdíjemelés után. Ez az országos átlagot 45 ezer, a legalacsonyabb vármegyei értéket, Bács-Kiskun vármegye átlagát 70 ezer forinttal haladta meg.

Az országos átlagnál – 230 ezer forint – nagyobb összegű ellátást folyósítottak még Fejér, Pest, Komárom-Esztergom, Veszprém és Győr-Moson-Sopron vármegyében, ugyanakkor 207 ezer forintnál is kevesebb volt az összeg Bács-Kiskun, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben.

A dél-alföldi mórahalmi, kisteleki, kiskőrösi és az észak-alföldi csengeri járásban 180 ezer forint alatt maradt az öregségi nyugdíjak átlaga.

Budapest kerületei közül a XII. kerületben volt a legmagasabb (315 850 forint), a XX. kerületben a legalacsonyabb (251 021 forint) az átlagos öregségi nyugdíj.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak