Miklósa Erika hatalmasat tévedett azzal a vélekedésével, hogy az Operaháznak van büféje, s nem a büfének Operaháza. Az pedig csak színes máz, hogy mit adnak a büfében, az operába járás lényege mindig is az emberi és üzleti kapcsolatok ápolása, építése volt, kulturált zenei aláfestéssel.

A Kétferkú Kutyapárt is akkor lépett a tévedések lejtőjére, amikor pártként bejegyeztette, majd elhitte magát. Az általuk hajszolt lényeg ugyanis az értelmiségi-liberális jópofizás volt, s mindaddig lehetett így bohóckodni, amíg nem volt komoly tétje a dolognak, tehát akár választásokon is indulhattak a számottevő nyerés kockázata nélkül.

Kovács Gergely alapító pártelnök önkormányzati képviselővé válása még az a pont volt, amit el lehetett viselni, hiszen ez amolyan vicces kirándulási lehetőség a belülről való kifigurázásra. Az idő múlásával Kovács azonban megsejtette, hogy Budapest egyik elitkerületében polgármesternek lenni egyáltalán nem vicc, hanem kifejezetten jó dolog, sőt, még az is járhatott a fejében, micsoda trófea lenne a legendás Pokorni Zoltánt megdönteni.

Pokorni azonban beleköpött a levesbe, mert magától lelépett. Nem várta meg, hogy leváltsák. Kovács viszont így pláne vérszemet kapott, hiszen bár a trófea elillant, a zsákmány azért ott hever kvázi szabad prédaként. Ezt azonban le kénye mutyizni a helyben ficánkoló üzleti pártokkal. Oké, gondolta Kovács, essünk túl az ún. előválasztáson, hiszen azt könnyedén megnyerve tiszta és szabad lesz az út a polgármesteri irodába, szolgálati autóba, titkárnőbe stb.

Erre jön egy idióta tagság, és megpuccsolja az egészet, mondván, a ‘bepártozódás’, az emberek képviselete és hasonlók nagyon is ellenkeznek a kutyapárti hitvallással. Kovács erre meg bedobta a törölközőt, mondván, hogy az elmúlt bő évtizedben nem nektek csináltam pártot, hanem magamnak.

Itt van a kutya elásva. Egy párt halála ugyanis akkor jön el, amikor a tagságnak lesz vezetője ahelyett, hogy a vezetőnek lenne tagsága, azaz pártja. A pártok ugyanis (az amerikai hadsereghez hasonlóan) küzdenek a demokráciáért, de nem gyakorolják. A tagság feladata minden normális pártban a pártvezetés támogatása. Ha valaki úgy gondolja, hogy mást kellene csinálni, az legyen kedves megpuccsolni, leváltani stb. a pártvezetést, s onnantól kezdve már övé a pálya. Aki pedig a demokratikus akaratépítési üzletben kíván részt venni, az tipikusan klubot, egyesületet szokott gründolni, s nem pártot.

Kovács Gergelynek, mint tragikus hősnek jelenleg ez a veszte. Elhitette a tagságával, hogy ők érvelgethetnek, gondolkodhatnak, szavazgathatnak. Ahelyett, hogy meghirdette volna a szűzies, ifjúsági időszak végét, s bejelentette volna, hogy “Elvtársak! Megnyíltak a kapuk a lopás felé, tehát megyünk!

Kovács Gergelynek most két esélye van. Vagy ráviszi a tagságot a többi üzleti párttal való előválasztásra, vagy távozik az utóválasztások világába.

bankski –