750 ezer forinttal több jutalmat kaptak a katonák mint a rendőrök


Miközben a katonák és a honvédelmi alkalmazottak – a beosztásuktól függően – 400-750 ezer forintos jutalmat is hazavihettek az év végén, a rendvédelmi dolgozóknak semmi többletpénz nem jutott.

A hivatásos állomány kapott ugyan fizetésemelést, de az teljesítmény alapú, ráadásul tízezer rendvédelmi igazgatási alkalmazott egy fillér többletre sem számíthat. Dr. Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy miközben a katonáknak százezrek jutottak, a rendvédelmi dolgozók nem kaptak semmilyen plusz juttatást az év végén.

– A béremelést is megkapta minden katona a jutalma mellé. A rendőrök januártól nettó 50 ezer forintos pótlékemelést kapnak, ez azonban nem kárpótolja őket, nagyrészt már elvitte az infláció, nem ér semmi pluszt. Olyan, mintha a rendőrök sorsa, helyzete nem érdekelne senkit sem a parlamentben, sem a Belügyminisztériumban.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak