A hírek szerint Kaposváron egy kínai áruházban egy bolti árufeltöltő hölgy az egyik polcról felkapott tűsarkú cipővel hétszer vágta fejbe a főnökét, akivel éppen összevitatkozott a munkaidő értelmezésén. A bíróság 140 órányi közérdekű munkára ítélte a nőt, amit az érintett tudomásul vett, tehát jogi értelemben itt a vége, fuss el végre!

Node, node és node! Politikailag nincs vége.

Mivel a sajtószabadság és a sokszínűség jegyében a neten olvasható összes magyar lap – pártállástól függetlenül gyakorlatilag ugyanazokkal a mondatokkal emlékezik meg az esetről, ezért a Szócikk némi értelmezéssel kívánja megbontani ezt a sajátos médiaegységet.

Kezdjük azzal, hogy a kapitalista Magyarországról – a keleti nyitás jegyében – egyetlen magyar bolt sincs a kommunista Kínában, mígnem szinte valamennyi magyar városban van kínai bolt. Ez nem csak azt mutatja, hogy a tőkés világnál mennyivel hatékonyabb a kommunizmus, hanem azt is, hogy a magyar kormány részéről a kínai kommunisták iránti rajongásnak sajnos vannak hazai kerékkötői.

A hírek szerint a tűsarkú cipővel elégtételt vevő hölgy egyébként azt sérelmezte, hogy megszidták a munkájából való 5 perces késért, holott szerinte meg se kapta az 1 órányi túlórapénzét, amit viszont a munkaadó tagadott, sőt, 3 órás nem-dolgozással gyanúsította a munkavállalót. Nem kívánunk ebben a vitában igazságot tenni, az viszont baloldali indíttatásból leszögezhető, hogy a bérharc roppant helyes, sőt, kívánatos.

Az erőszak nyilván elítélendő, bár ennek van egy másik oldala, hogy t.i. nem csupán a fentiekhez hasonló ügyekben kéne ítéletet hirdetni, hanem akkor is, amikor a munkaadó gondatlanságából baleset éri a dolgozót. A tűsarkú cipővel való ütlegelés ugyanis semmivel sem súlyosabb, mit a profithajsza okán keletkező emberi sérülések, így tehát akkor lehetnénk nyugodtak, ha a rossz munkakörülmények miatt keletkező testi-lelki bántások folytán a cégvezetők is mennének jó sok közérdekű munkára.

A közérdekű munka egyébként tartalmilag ugyanaz, mint a közmunka, bár a képmutató okoskodók szépen elmagyarázzák, hogy áh, nem, holott ugyanazt a munkát büntetésként éppúgy lehet kapni, mint a megélhetést segítő magasztos lehetőségként. Annyi különbség azonban mégis létezik, hogy a közérdekű munkáért nem jár fizetés. Igaz, a közmunkáért se nagyon, leszámítva azt a megszégyenítő összeget, amit ilyenkor számfejtenek.

Mindkettőt azonban az állam szervezi, és sajnos az ember hátán csattan az ostor. Amikor viszont a kizsákmányolók fején csattan a tűsarkú cipő, azon azért ne csodálkozzunk!

Bankski –