És mégis mozog a Föld – a széttöredezett magyar baloldal újra egy csónakba ültetett ismert embereket


Egy éve zajlik a borzalmas háború Ukrajnában. Magyar szempontból a szomszédban. A világ közvéleménye eddig nem tudott megbirkózni az egymásnak feszülő felek indulataival, így hát a kimenettel kapcsolatban sincsenek világos útitervek. A legtöbb, ami elmondható, hogy legalább a végcél világos: béke.

A béke azonban nem valamiféle természetes adomány, hanem egyensúlyokon alapuló állapot. Az egyensúlyok megteremtése viszont nagyon is emberi cselekmény, ami persze sok féleképp lehetséges. A történelem egyik leghosszabb békés időszaka a kétszáz évig tartó ún. “Pax Romana” volt, ami azzal kezdődött, hogy Augustus császár legyőzte az összes szóba jöhető ellenfelét, majd a maga szája íze szerinti uralmat vezetett be a Római Birodalomban. Lényegi ellenfél nélkül kétségtelenül sikeres időszakról beszélhetünk.

A tanulság pedig az, hogy a békét ki kell kényszeríteni! Jelenleg az a hatalmas feladat, mivel kényszerítsük ki a békét az orosz-ukrán fronton? Vannak, akik katonai, vannak, akik gazdasági eszközökkel képzelik ezt el, s vannak, akik a józan ész erejére hagyatkoznak.

Ez utóbbiak közé tartozik számos baloldali politikus, közéleti szereplő, akik ez idő tájt Sahra Wagenknecht német képviselő minapi felhívásához csatlakoztak, amely a fegyveres konfliktus kiterjesztésének megakadályozását jelölték meg első lépésnek. Magyarországról 52 baloldali politikus, közéleti személyiség úgy döntött, hogy csoportosan és egyszerre írja alá a német kiáltványt, ami bizonyos értelemben komoly eredmény a hazai terepeken, hiszen hosszú évek óta nem láttunk olyan kezdeményezést, ami a széttöredezett magyar baloldalon egy csónakba ültetett volna ennyi ismert embert.

Amikor baloldalról beszélünk, akkor szerencsésebb, ha elkerüljük a Fidesz terminológiáját, ugyanis nekik mindenki baloldali, aki nem ők. A baloldal azonban alapvetően a társadalmi (és nemzetközi) szolidaritásból eredezik, ami annyira hiánycikk a mai Magyarországon, hogy meg se jelenik a Magyar Országgyűlésben. A most aláírók között találhatunk volt képviselőket, de jelenlegit egyet sem.

Wagenknecht kiáltványának címzettje a német kancellár, akitől az aláírók azt kérik, hogy álljon ellen a fegyverszállítások eszkalációjának, azaz ne a nagy távolságokat elérő rakéták, ne a gyilkoló vadászgépek, s ne is a felfegyverzett hadihajók frontra vitelében, hanem a tárgyalásokban keresse a megoldást!

Maga a felhívás bizonyos fokig naiv, hiszen mindenki tudja, hogy a német kancellár roppant visszafogott a fegyveres megoldások kérdésében, s helyette – a nagyok közül – sokkal inkább Morawiecki lengyel miniszterelnök, illetve Macron francia elnök csörteti a kardot, bár ez utóbbi jóval halkabban. Annyiban viszont nem naiv, hogy pontosan azokat a fegyvereket akarja távol tartani a küzdőtértől, amelyek azt lennének képesek elérni, amitől sok nyugati vezető óva inti az ukránokat, nevezetesen az elismert orosz határokon túlra nyúló csapásoktól.

A magyar baloldali személyiségek azonban a csatlakozó aláírásukon kívül három fontos kitételt fűznek a nyilatkozathoz. Az egyik, hogy a profit soha nem előzheti meg az embert. A másik, hogy a békét a harcoló felek megegyezésén túl a térségben élő nemzetiségek kollektív jogainak figyelembe vételével kell kialakítani, a harmadik pedig az imperializmus általános elítélése.

Az említett 52 aláíró akarata így jóval több, mint a kormányoldal általános és álságos sóhajtozása, a parlamenti ellenzék Nyugat-majmolásánál pedig végképp. Mellékszálként azonban jegyezzük meg, hogy a mostani 52 aláírás fontos jelzés a magyar társadalomnak, hogy igenis létezik a magyar baloldal, amely képes az egységes fellépésre.

bankski –

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény

M.I. – A.I

A cím nem nyávogás, hanem korunk monogramja. Mesterséges intelligenciának mondjuk, bár nyugodtan lehetnek kétségeink akár a mesterségességet, akár az intelligenciát illetően.
A kapitalizmus hajnalán, a munkásosztály