Megszólalt a kirúgott tanárok igazgatója

iskola

A budapesti Kölcsey Gimnázium elveszíti öt kiváló tanárát. Hárman személyesen vették át szeptember 30-án, ketten pedig postán kapják meg a napokban rendkívüli felmentésüket a munkáltató szerepét betöltő Belső-Pesti Tankerületi Központtól.

Így folytatja Facebook-bejegyzését Fazekas Csaba igazgató:

A döntéshozók szerint – akik minden bizonnyal utasították a munkáltatót – az érintettek korlátozták a tanulók tankötelezettségének a teljesítését azzal, hogy az elmúlt időszakban polgári engedetlenség keretében, írásos figyelmeztetés ellenére is megtették, hogy nem vették fel egy-egy napon a munkát. Radikális fellépésük okainak a tisztázása, a deklarációkban megfogalmazott problémák megvitatása és kezelése helyett büntetés következett. Ezt a pedagógiai hibát a 21. század iskoláiban már nem szokás elkövetni, és ez akkor sem mentség a döntéshozókra nézve, ha közöttük esetleg nem volnának pedagógus végzettségűek.
Az elmúlt időszak pedagógus munkabeszüntetései kétségbeesett segélykiáltások az oktatás válságos helyzetének jelzése céljából. Nem valakik ellen irányultak és irányulnak, hanem valamiért: az oktatás ügyének a szolgálatáért. Az egyre súlyosabb tanárhiány közepette például azért, hogy legyen nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülése a pedagógus szakmának.
A polgári engedetlenkedőkkel szemben szigorúan büntető módon eljáró döntéshozók cselekedetükkel tovább súlyosbítják a tanárhiány problémáját is. Miközben a diákok tanuláshoz való jogára hivatkoznak, megfosztják őket a tanáraiktól. Válaszul néhány óra elmaradására a tanév hátra lévő óráit kockáztatják.
A döntéshozók vajon tájékozódtak róla, hogy kik azok az emberek, akiket elküldenek? Tudják, hogy milyen űr marad utánuk?
Molnár Barbara testnevelő, iskolánk korábbi diákja, a Kölcsey volt az első és eddig egyetlen munkahelye. Kiváló sportolóként sok dicsőséget szerzett a gimnáziumnak országosan, nemzetközileg is, legutóbb a salzburgi maraton győzteseként 2022 májusában. A tanítványai – hozzá hasonlóan – minden évben ott voltak az atlétika Diákolimpia országos döntőiben.
Ocskó Emese matematika – francia szakos tanár. Francia-magyar két tanítási nyelvű osztályokban oktatott matematikát francia nyelven. Az elmúlt években ő volt a francia nyelvi tábor egyik fő szervezője. Lelkes osztályfőnök, aki kirándulások mellett diákcseréket is szervezett.
Palya Tamás – matematika és kémia szakos tanár. Mindkét szakját tanította, egyik végzős osztályunk osztályfőnöke, a Közalkalmazotti Tanács Elnöke. Kiváló tehetséggondozó, az elmúlt években döntős diákot készített fel az Irinyi János Kémiaversenyen és a kémia OKTV-n. Egy eredményes pályázat keretében ő alakította ki tanítványaival az iskolában a természettudományos szabaduló szobát. Szabad idejében társasjáték-klubot és természetjáró kört vezetett.
Sallai Katalin magyartanár, iskolánk korábbi diákja, 1988 óta, azaz 34 éve tanít a gimnáziumban. Megtehette volna, hogy augusztus 1-jétől megindítja a nyugdíjaztatását, de akkor december 1-jén fel kellett volna állnia, és két érettségiző osztályát át kellett volna adnia egy új kollégának. A végzős osztályainak az alap órákon kívül az év végi vizsgára felkészítő, gyakoroltató foglalkozásokat is indított. Több mint tíz éven át versfelolvasó délutánokat szervezett. Nagy hangsúlyt fektetett szabadidős, kulturális tevékenységekre, tanította növendékeit a toleranciára, az elfogadásra a Baltazár Színházzal közös projektekben.
Törley Katalin franciatanár, iskolánk korábbi diákja. Az elmúlt években a két tanítási nyelvű tagozatunkon francia nyelvet tanított az előkészítő évfolyam magas óraszámban tanuló csoportjainak, továbbá francia civilizáció tantárgyból készítette föl az érettségi vizsgára a diákokat. Ehhez a tantárgyhoz nincsen tankönyv, a tananyagot ő maga állította össze. Idén is voltak érettségiző csoportjai. Szeptemberben egy kollégájával megvalósította azt a projektet, amelyik az elmúlt két évben országos szinten elmaradt: külföldi nyelvtanulási programot szervezett egy osztálynak (a diákok családoknál laktak, nyelviskolában tanultak egy héten át).
E felsorolásból világosan érthető, hogy diákjaink tanuláshoz való jogait súlyosan megsértette a döntéshozó. Van olyan érettségiző tanulónk, aki most elveszítette a magyar- és a matematikatanárát, aki egyben az osztályfőnöke volt.
Még ha volna is az elbocsátott pedagógusok helyére beállítható új tanár, a tanulóknak a törvényben is rögzített “mindenek felett álló érdeke” megsérült, és elfogadhatatlan, hogy senki még csak nem is tájékozódott a körülményekkel és ezen érdekekkel kapcsolatban.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak