Az Európai Bizottság (értsd: ‘Brüsszel’) az idén is kiadta az ún. ország-specifikus ajánlásait, amelyek egyébként valamennyi tagország esetében a közösségi forrásokhoz való hozzájutás kulcsai. A teendők Magyarországnak küldött listája az évek haladtával sajnos egye hosszabb lett, s Navracsics legyen a talpán, aki a tényleges cselekvés híján is ki tudna énekelni némi pénzt a “brüsszeli bürokratákból”.

Az elmúlt évtized második felében Soros György azzal az ötletével jelentkezett az európai intézményeknél, hogy azok ne hagyják parlagon az EU “AAA” banki hitelfedezeti besorolását, hanem vegyenek fel jó sok hitelt a nemzetközi pénzpiacokon, és fektessék be … Afrikában.

Néhány vezető tisztségviselő ezen elgondolkodott, és megállapította, hogy az ötlet remek, de a sok-sok milliárdot Afrika helyett inkább Európára kéne költeni, majd hosszú ideig nem történt semmi. Aztán jött a COVID, ami meglehetősen hazavágta a gazdasági fejlődést. Ennek kapcsán újra előjött a hitelfelvétel ötlete, s az EU intézményei végül elképesztő méretű, 806,9 millárd eurónyi plusz forrást vontak be a 2022-2029 közötti tervezési időszakban az egyébként esedékes 1.210,9 milliárd eurós EU-költségvetés mellé. (A nagyságrendek érzékeltetése végett: az éves magyar GDP hozzávetőlegesen 140 md euró – árfolyamtól függően. A pluszpénzből pedig legjobb esetben 15 md euró üthetné országunk markát.)

Az EU a külső finanszírozó intézmények felé természetesen lerakott egy részletes tervet, hogy a felveendő összegeket mire kívánják költeni a tagországok úgy, hogy annak durván 60 százalékát továbbadott hitelként, 40 százalékát pedig az EU felé vissza nem térítendő támogatásként használják fel, de ez utóbbit a tagállamok közösen törlesztik a finanszírozó bankok felé.

A terv 7 fő fejezetből áll, ám az EU ebből csak 4 esetében használná a felvett hitelt, úgymint (1) az innovatív, digitális iparágakra; (2) kohézióra, rezilienciára és értékekre; (3) természeti erőforrásokra és környezetvédelemre; (4) határvédelemre. A külső pénz szinte teljes egésze (95 %) egyébként a (2) pontban említett területnek jut. A hivatalos fogalmak gyakorlati értelmezése szerint tehát belső felzárkózásra, ellenállóképes gazdaságokra és közös európai törekvésekre. (Ebbe bizonyosan nem férnek bele sem a NER szállodái, sem a bababoltjai, sem pedig a presztízsépítkezései.)

A részletező bikkfanyelvet elhagyva, arról van szó, hogy az egyes tagországok akkor juthatnak hozzá ezekhez a forrásokhoz, ha az EU által a hitelezők felé jelzett célok szerinti programokat vázolnak, illetve egyébként is tiszteletben tartják a közös EU-költségvetés felhasználási normáit, hiszen a tárgyalt plusz összegek nem önmagukban vannak, hanem az EU-kassza kiegészítő elemeiként állnak rendelkezésre. Még magyarabbul szólva akkor áll a pénz a házhoz, ha a közös törekvések, illetve a közös szabályok szerint viselkedünk. (Erre mondják a derék német stb. adófizetők, hogy ha ők betartanak minden regulát, akkor a nettó segélyezett magyarok se viháncoljanak!)

Ami miatt Magyarország (pontosabban a magyar kormány) immár egy bő esztendeje lényegében egy fityinget sem tudott lehívni, az pont a fentiekből következik vagyis sajnos eddig csak egy alkalmatlan programtervet rakott le, meg egyébként is büntiben van a közös szabályok gyakori, módszeres és hazárd felrúgása miatt.

Hogy hol függ össze a fenti kettő? Ott, hogy ha marhaságokra akarjuk költeni mások pénzét, az úgy végképp nem fog menni, hogy közben még fityiszt is mutatunk az elszámolásért felelős európai intézményeknek.

Az EU most kártyákat terített. Világosan elmondta, hogy így és így néznek ki a feltételek, ti magyarok pedig úgy és úgy álltok, és ez a kettő láthatóan nincs összhangban. Az EU semmit nem követel, egyszerűen vázolta a helyzetet, amiből persze következik, hogy ha a magyar kormány a közös pénzhez hozzá akar jutni, akkor a szükséges teendők egy igen széles menüjéből válogathat. Minél több mindennek felel meg, annál több pénz fog csordogálni. Ez a meccs ennél nem bonyolultabb.

Például mondhatná a magyar kormány, hogy a Mészáros Lőrinc szállodái helyett inkább a megújuló energiaforrásokra kíván költeni, és a vonatkozó pályázatokhoz nem csak Lölőt és hasonlókat, hanem másokat is odaenged. Persze a mondás még önmagában kevés, néhány jogszabállyal is illene az ilyesmit alátámasztani.

A negyedik kétharmad birtokában azonban Orbánnak sajnos nagy a golyóálló mellénye. Ha viszont a kormány hivatásos ellenzéke esetleg ismét jajveszékelésbe fogna, azt igen rosszul tenné, ugyanis a kialakult állapotokért neki is kemény felelőssége van, hiszen a NER lebontásának projektje helyett a saját frakciópénzeiért küzdött, illetve egy láthatóan futóbolonddal akarta elvitetni a semmittevéséből fakadó balhét.

Most a konkrét javaslatok ideje van. Illetve hát lenne….

– bankski –