A brutális pénzromlás miatt idén nem nőttek, sőt inkább csökkentek a keresetek Magyarországon

fizetés infláció

A dolgozók 61 százaléka kapott idén fizetésemelést, de többségük legfeljebb 10 százalékot, vagyis a teljes bérfejlesztését elviheti az infláció. Ez derült ki a Pulzus Kutató május elsejére készített, reprezentatív kutatásából, amelynek részleteit az RTL Híradóval osztották meg.

A felmérés alapján a munkavállalók ötöde tart attól, hogy az elveszítheti állását Magyarországon, írja az rtl.hu. A minimálbért, illetve a szakmunkás bérminimumot 19 és fél százalékkal emelték idén. A dolgozók 36%-a viszont a kutatás szerint egy forinttal többet se visz haza, mint egy éve.

Akik kaptak, azoknak 58 százaléka legfeljebb 10 százalékos bérfejlesztést kapott. Vagyis a fizetésük nagyjából annyit érhet, mint tavaly, miután az infláció is akár 10 százalék körülire gyorsulhat éves szinten a Nemzeti Bank szerint. A megkérdezettek 39 százalékának bérét a pénzromlás üteménél nagyobb mértékben emelték.

Nagyjából minden második munkavállaló elégedetlen a jelenlegi keresetével. A kutatásban azt is megkérdezték, hogy minimum hány százalékos fizetésemelésnek kellett volna történnie ahhoz, hogy elégedettek legyenek. A legtöbben körülbelül 16 százalékos bérfejlesztéssel beérték volna.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak