Az ISZOMM szolidáris mindenkivel, akik a méltányos fizetésen túl a jogok egyenlőségét követelik

Huszti Andrea ISZOMM közlemény pedagógusok sztrájk

 

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom támogatja a pedagógusok meghatározatlan időre meghirdetett munkabeszüntetését, amely világosan rámutat az oktatásban dolgozók kiszolgáltatott helyzetére – írják közleményükben.

A sztrájk olyan munkavállalói alapjog, mint az általános értelemben vett lakhatáshoz, táplálkozáshoz, oktatáshoz és egészséghez való jog – emelte ki az ISZOMM elnöke. Ezeket a jogokat az állam részéről garantálni kell, s nem pedig korlátozni, elfojtani. Huszti Andrea elmondta, hogy sokáig azt hihettük, hogy a pedagógusok hátán fát lehet vágni, hiszen elhivatottságuk mindenek felett áll. Igen, ám ennek is van határa, éspedig a jogfosztottság.

Az ISZOMM szolidaritásban áll minden dolgozóval, akik a méltányos fizetésen túl a jogok egyenlőségét követelik. Az állami alkalmazottak esetében kiállunk a havi nettó 350.000 forintos minimálbér mellett, ugyanis ez alatt ma Magyarországon nem várható el az a magabiztosság, amely nélkül reménytelen a fiatal generációk bátorságra nevelése – szögezte le Huszti.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak