„Nagyapámmal egyszer együtt mentünk egy idős hölgyismerőséhez, 8-10 éves lehettem, megdicsértem a kertben a gyönyörű apácaliliomokat – kertésznek készültem – és a kapott lekváros kenyeret. 18 éves koromban derült ki, hogy a hölgy másnap rám íratott egy kis gellérthegyi lakást.”

A rendszerváltoztatás tájékán a ‘81-es születésű Magyar Petike a nagypapájával felsétált annak egy idős hölgyismerőséhez, s hősünk annyira megdicsérte a kapott lekváros kenyeret, de főleg a virító apácaliliomot, hogy a hölgy másnap elrohant a megfelelő hivatalokba , hogy a 8-10 éves gyermekre írasson egy gellérthegyi lakást.

Ha jól sejtem, az ilyen ajándékozáshoz illik valamilyen szerződést kötni, amit akkor értelemszerűen a szülők tudhattak megtenni, továbbá kellhetett ügyvéd, közjegyző, földhivatal, s tán még a gyámhivatal is.

Nyilván egy nap alatt simán ment az ilyesmi, hiszen a család tele volt jogásszal, azaz bírókkal, ügyvédekkel és hasonlókkal. Nyilván ez adhatta a bátorságot ahhoz, hogy kvázi 24 órán belül lezongorázzanak egy ilyen, aligha szokványos műveletet, s ez a rengeteg jogvégzett ember halál természetesnek tarthatta, hogy egy ‘random’ (?) idős hölgy egy-két dicsérő szó hallatán akcióba lendüljön, és haladéktalanul az addig ismeretlen cuki kissrácra írasson egy elit környéken lévő lakást.

Jó, rendben, a rendszerváltoztatás tájékán az akkori tolvaj elit nem bízott annyira a pénzben, mint az ingatlanokban, s biztos, ami biztos, a valakinek előre járó kenőpénzt, vagy az utólag járó hálapénzt is okos dolog lehetett egy-két kedves szóért cserébe a retyerutya valamelyik kölkére íratni. Gyerektől ugyanis nem nagyon lehet a lakásvagyonát törvényileg elvenni, bár izgalmas lehetett, ahogy a 8-10 éves Petike viselte a lakástulajdonának különböző költségeit.

Mindenesetre érdemes belegondolni, hogy a szülők és a nagyszülők nem csupán fel tudták mérni pár óra óra alatt, hogy a “8-10” éves kölök ‘csak úgy’ lakástulaj lesz, hanem méltányosnak tarthatták az általuk ismert körülményeket, s a még személyi igazolvánnyal sem rendelkező gyerek helyett lezavarták a papírmunkát. Nyilván fel sem merült, hogy a gyerekrajongó idős hölgy miért is nem – mondjuk – végrendeletileg adományoz egy kisebb vagyont egy vadidegennek (ha már!), netán a sajátjait is kizárva bizonyos örökségből?

Petike azért valamikor csak-csak megtudhatta, hogy a rendszertváltó elithez tartozó rokonsága mit kavart össze neki, bár már nem emlékszik, hogy az idős hölgy meglátogatása idején hány éves lehetett? Nyolc? Kilenc? Tíz? Végül is utólag nyilván tökmindegy az emberek életében, hogy tulajdonképpen mikor szakadt a nyakukba egy marha nagy érték….

Peti!

Ha van egy kis időd, és még él a hölgy, vigyél neki egy szál apácaliliomot! Ha esetleg már nincs köztünk, tedd a sírjára! Aztán keresd meg valamelyik 8-10 éves rokonát, és vigyél neki egy lekvároskenyeret! Ha ez se megy, akkor bármelyik árvaház tetszőleges lakójának léci írass a nevére egy gellérthegyi lakást! Amit eddig összeharácsoltál, abból bőven telik az ilyen apróságokra.

Szeretettel:
Bankski

Utóirat:

Eléggé hírlik, hogy bizonyos sztárügyvédek, akik már a rendszerváltoztatás előtt is azok voltak, leginkább a halálbüntetés eltörléséig gyakorta vették gondozás alá a védenceik rabolt vagyonait, majd az ügyfeleik esetleges és sajnálatos kivégzését követően az ügyvédi titok szabályai szerint eljárva a sírjukig őrizték ezeket, vagy – szerintük – méltó helyekre juttatták. Utánuk aztán a rokonok, vagy az üzlettársak vették magukra az őrzés terheit. Mások pedig inkább a meglévő vagyonukból áldoztak az igazság robotosainak, hogy a büntetéseket elkerüljék, esetleg csak enyhítsék. Mikor, hogy.