Lázárék nem gyászolnak: 60 százalékkal drágult a 10 kilométernél rövidebb távra szóló bérlet


Az eddigi 5 km-es vasúti, Volánbusz vagy hév-bérletet vásárlóknak az eddigi 5940 forint helyett 9450 forint lett a havi bérlet, ami 59%-os áremelés.

Kik vesznek ma 5 km-es bérletet? Jellemzően a nagyvárosokkal közvetlenül szomszédos agglomerációs településeken lakók, akik ilyen kis távon ingáznak.Budapest agglomerációján jól megérthető a változás, de az egész országra igaz ez a hatás: aki mondjuk eddig Budakesziről, Budaörsről, Nagykovácsiból, Solymárról,, Pécelről és még sok más településről busszal vagy épp Dunaharasztiból, Budakalászról, Csömörről, Kistarcsáról ingázott hévvel Budapestre, az eddigi 5 km-es bérlete helyett az 59%-kal drágább vármegyebérletet veheti csak meg a fővároson kívüli szakaszra.

Az 5 km-es bérletek megszüntetése egy jelentős rejtett áremelés, mellyel nyilván a vármegyebérletek bevételkiesését próbálja most kompenzálni a közlekedési kormányzat. Pont az agglomerációban, nemcsak Budapest, hanem a többi nagyváros körül is, egy ilyen áremelés jelentősen rontja a közösségi közlekedés versenyképességét – épp ezért a nagyvárosok érdeke is, hogy ne történjen ekkora áremelés az ingázóknak.

Vitézy Dávid Arra kérte Lázár Jánost, gondolja ezt át és vonja vissza ezt az intézkedést, ne drágítsa a 10 km-nél rövidebb távon vagy megyehatáron át ingázók utazását.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak