Hazudott náciszimpatizáns apjáról Sulyok Tamás, az új, nemzetet megszemélyesítő elnök

náci Sulyok

“Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata” – írja Karsai László történész a HVG-n Sulyok Tamás apjáról.

Az új államfő – aki kedden lép majd hivatalba – még az Alkotmánybíróság elnökeként mondta azt a kolozsvári Krónikának, hogy az apját 1946-ban távollétében halálra ítélte a népbíróság, főleg azért, mert székesfehérvári válóperes ügyvédként elvállalta egy olyan nő ügyét, akinek a férje később a város párttitkára lett. Sulyok azt mondta, az apja csak úgy tudta elkerülni a kivégzést, hogy tíz évig az ország másik felében bujkált.

De Karsai szerint ennek a történetnek nincs valóságalapja. A történész azt írja:
„Sulyok Tamás vagy rosszul tudja, vagy hazudik. Édesapját, Sulyok László székesfehérvári ügyvédet soha, senki, legkevésbé a népbíróság nem ítélte halálra. Az igaz, hogy elkezdett bujkálni, de nem 1946-ban, és nem az állítólagos halálra ítélése után, hanem már 1945 tavaszán, közvetlenül a felszabadulás után.”

A korabeli népügyészségi akta szerint 1945. május 25-én rendelték el a nyomozást Sulyok László ügyében, aki ekkor már hetek óta „szökésben volt”. A hatóságok azért figyeltek fel rá, mert 1944. június 17-én a Fejérmegyei Napló Zászlóbontás címmel közölte Sulyoknak, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt Fejér megyei vezetőjének a cikkét. A párt két vezetője, Baky László (aki 1944-ben belügyi államtitkárként vett részt a vidéki zsidóság deportálásának megszervezésében) és Pálffy Fidél ott volt Szálasi Ferenc alvezérei között az 1930-as évek végén, de Karsai szerint még „Szálasinál is elvakultabban voltak nácibarátok”. A népbíróság mindkettőjüket halálra ítélte, és ki is végezték őket.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak