Száznál több civil szervezet oszt ételt karácsony környékén, félmilliónál is többen állhatnak sorba

ételosztás

Már az adventi időszak kezdetétől naponta több tízezer meleg ételt osztanak ki önkormányzati, egyházi és karitatív szervezetek, és az adománygyűjtő akciók is nagyon sikeresek – értesült az Economx.

A központi adatok (KSH, Szociális Ágazat Nyilvántartás, Igénybevevő Nyilvántartás – KENYSZI Rendszer) alapján év közben mintegy száz szolgáltató, szervezet, önkormányzat oszt ételt, igaz, a szervezetek végső száma ennél magasabb, mert akad szolgáltató, amely több helyen is jótékonykodik.

Az adventi és karácsonyi akciók keretében azonban mind az ételosztó helyek száma, mind a kiosztott étel mennyisége jelentősen megugrik. A segélyszervezetek a járványos, inflációs, háborús időkben minél inkább erősíteni szeretnék tevékenységüket, az Economx információi szerint soha olyan számos helyen és soha annyi ételt nem osztottak és osztanak ki még januárig az országban, mint a mostani adventi, karácsonyi időszakban.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak