Bécs is volt már Gáza

Nemzeti emlékezetünk kellően ápolja “igazságos” Mátyás királyunk emlékét, azonban ennek vannak olyan részei, amelyeket valamilyen delejes oknál fogva ritkán hozunk elő. Ilyen például az a tény, hogy Mátyás életének utolsó 5 évében leginkább Bécsből uralkodott, minthogy 1485 januárjában ostrom alá vette a várost, ami pár hónap múlva júniusban megadta magát. Az ostrom azonban nem volt túl heves, ugyanis Mátyás – több hasonló előzmény tapasztalatai alapján – inkább kiéheztette Bécs lakóit, mintsem a katonai erejét pazarolta volna.

Egy szó, mint száz, a magyar büszkeségünk mögött is van ahhoz hasonló eset, ami most Gázában történik. Izrael a Hamász barbár támadására válaszként október 7-e óta teljes blokád alá vette Gázát, s a bent rekedt bő két millió ember számára lényegében már most nincs se víz, se villany, se élelmiszer, se gyógyszer, se semmi, miközben iszonyatosan emelkedik a halottak és sebesültek száma, azaz egy irgalmatlan humanitárius katasztrófa bontakozik ki.

A kiéheztetés kegyetlensége azonban nem Mátyás találmánya volt. Ez közismert módszer az emberiség kialakulása óta, legfeljebb a könyörtelenség szintje változik. Úgy is mondhatjuk, hogy “emberi” vonás.

Háborúkban különösen gyakran alkalmazzák, minthogy ez a “legolcsóbb” zsarolási, de inkább gyilkolási eszköz. Igen kiterjedt alkalmazásokat a Második Világháborúban szenvedhettek el az emberek. Gondoljunk itt Leningrád (sikertelen) ostromára, ami csak követte a nácik bevett gyakorlatát, t.i. a háború első heteiben a százezerszámra ejtett szovjet hadifoglyokat egyszerűen körülvették, és hagyták őket éhen halni. Nem mellesleg a hitleri haláltáborokban az volt a legerősebb büntetés, hogy az adott embert bezárták egy sötét kamrába, majd egy idő után kivitték a holttestét.

Ami viszont most a szemünk előtt bontakozik ki Gázában, az két millió ember elleni gyilkossági kísérlet, akár jogos önvédelem, akár nem. Az teljességgel indokolható, hogy Izrael nem fogja vízzel, energiával, élelemmel és gyógyszerekkel ellátni azt a terrorcsoportot, amely barbár módon rátámadt, ugyanakkor – bár elég cinikusan – nem akadályozza meg őket a menekülésben. Elvileg mehetnének Egyiptomba, csak hát az ottaniak is lezárták a határt, azaz nem kívánják befogadni sem a palesztin terroristákat, de az általuk sakkban tartott civileket sem.

Sajnos okuk van rá. Ma már egyszerűen szinte senki nem bízik a palesztinokban, legfeljebb eszközként használja őket néhány hatalom, mint például Kína, vagy Irán, és persze mások. A bizalom elszállásának oka, hogy a palesztin önszerveződés zömmel a terror útját választotta a vélt, vagy valós sérelmei orvoslásaként. A palesztin ügy támogatói bár szavakban és gyakran pénzzel is kiállnak mellette, a befogadás azonban részükről sem jön szóba. Egyiptom, Szaúd -Arábia és más olajmonarchiák, de akár Szíria, no pláne Irán, vagy Törökország egy hanggal sem jelezte, hogy menedéket nyújtana az arra igényt tartó palesztinoknak, inkább cinikusan csak tüzeli őket, avagy hallgatagon szemléli az öngyilkos vergődésüket. (Európától persze sokan elvárnák.)

Pedig szólhatna nekik valaki. Illetve, hát szóltak is, amikor a nemzetközi közösség garantálni akarta volna a biztonságukat és prosperitásukat, Izraelével együtt. A palesztinok ezt elutasították, s úgy döntöttek, hogy inkább a győzelmükig tartó harcra rendezkednek be. Azzal az opcióval azonban nem számoltak, hogy mi van akkor, ha mégse viszik sikerre a küzdelmüket? Ezt azóta leginkább terrorral pótolják.

Kérdés persze, vajon lehet-e egy egész népet hibáztatni? A nyugati dogmák szerint nem. Némi nyitottsággal azonban abban is van megfontolandó, hogy bizonyos fokig mégis. Az ártatlansági dogma sajnos csak addig igaz, amíg a békés civilek tényleg békések és tényleg civilek. Abban a pillanatban ugyanis, amikor gyakorlatilag az utolsó emberig lelkesen kiszolgálják a harcosaikat, a titoktartástól kezdve az aktív segítségig, ott a békés civil már elválik a kollaboránstól. Márpedig a kollaboráns egy háborúban ugyanazon elbánás alá esik, mint az ellenséges katona, mindaddig, amíg meg nem adja magát.

Az is kérdés, vajon van-e a palesztin lakosságnak akarata, lehetősége jobb belátásra bírni a Hamászt? Mindenekelőtt látni kell, hogy a Hamász bármennyire is terrorszervezet, mégis választások útján került hatalomra Gázában, tehát a lakosság nagyon is belé helyezte a bizalmát, ráadásul úgy, hogy ezzel elismerte ennek a társaságnak az erőszakos törekvéseit. A Hamász joggal hivatkozik erre, hiába prüszkölnek egyesek, hogy az a választás nem volt tisztességes választás. Vessük össze azzal, hogy Orbánék megválasztása sem tekinthető teljesen tisztességesnek, mégis hatalmon vannak, mi több, az őket érő hatásokat azonnal magyar nép minden egyes tagjára vetítik. Úgy is mondhatnánk, hogy hiába ellenezzük a magyar kormány viselt dolgait, a nemzetközi elszigeteltség attól még minket is sújt. A logika ugyanaz akkor is, ha nem csak pénzről, hanem életről van szó.

Ahogy múlnak napok, egyre többen lesznek azok, akik felemelik a hangjukat a palesztin nép borzalmas megpróbáltatásai kapcsán.

Miközben jómagam egy percig sem támogatom a kínzásokat, azért ezektől a felhorkanni készülő figuráktól megkérdezem, hogy eleddig mit tettek a palesztin nép kulturális fejlődéséért, például hogy kivetessék a palesztin oktatási rendszerből, egész konkrétan a tankönyvekből azokat a tételmondatokat, amelyek a zsidókat egy olyan népnek nevezik, amelyet bele kell kergetni a tengerbe? Igen, egy palesztin gyerek szó szerint az anyatejjel szívja magába a zsidók dehumanizálását, illetve felnőtti életcélként kapják a zsidók megölésének szent kötelességét. Igen, a ma született bárány valóban ártatlan, de még nem hallottunk olyat, hogy gyilkos szándékúakat azért mentenének fel, mert a születésük pillanatában ártatlanok voltak.

Mondjuk ki! A palesztin gyerekek is ártatlan áldozatok, de abban is biztosak lehetünk, hogy akik közülük már el tudnak dobni egy kézigránátot, azok alig várják, hogy egy zsidó ember álljon velük szemben, és ráhajíthassák, még akkor is, ha együtt pusztulnak el.

Ez a kőkemény igazság. Egy egész nép vált terroristává, lényegében kulturális úton. Természetesen van jó pár palesztin gondolkodó, aki mélyen ellenzi és elítéli a terrorkultuszt, ezek azonban nem Gázában vannak. Aki tehette, vagy akarta, az már rég eljött onnan. Aki maradt, az pedig önmaga áldozatává kezd válni, magukkal ragadva a saját gyerekeiket is.

Izrael most semmilyen irgalmat nem ígér a bejelentett gázai megtorlás előtt. Katonasága ennek ellenére jól láthatóan a legnyilvánvalóbb katonai célpontokra összpontosít, bár most még csak az előkészületi fázisokat látjuk, amelyek persze önmagukban is irtózatos károkkal járnak. Azt viszont nem tudni, hogy a nehéz kő hol fog megállni? Mi az a pont, amikor Izrael bejelenti a palesztin terroristák maradéktalan kifüstölését? Attól tartok, ilyet csak rámondani lehet. Minél előbb, annál jobb.

bankski –