Keleten a helyzet változó

A sakk olyan játék, amiben minden lépés az ellenlépés kapcsán válik létjogosulttá, vagy sem. Ha az ellenfél benézi, akkor akár a legostobább lépés is jó lehet, sőt, amúgy kiterjedt stratégiák mehetnek a levesbe egy-egy ostoba lépés, illetve ellenlépés esetén. Szóval, a jóslatoknak annyiban van értelmük, amennyiben azok a mindenki által jól ismerhető erőviszonyokból indulnak ki, bár akkor sem feltétlenül úgy alakulnak a dolgok.

Minden háború felesleges, de a legfeleslegesebb az, amelyik minket is érint. Magyar és európai szemszögből nézve az orosz-ukrán háború a lehető legfeleslegesebb borzalom. Bárki bármilyen okkal magyarázza, a megoldandó probléma azonban jelenleg a NATO-orosz határok, illetve a köztük lévő esetleges puffer-zónák kérdése.

Ebben a játszmában Oroszország nem áll jól. Először is a világ bizalmának legalább felét elveszítette, a nimbuszához képest katonai értelemben mélyen alulteljesít, a NATO határai pedig Finnország csatlakozásával jóval közelebb kerültek hozzá. (Ebből a szempontból Svédország egy helyben járatása indifferens, bár kétségtelenül rossz szájízt ad a NATO-országok többségében.)

A NATO azonban roppant alkalmazkodóképességgel bír, hiszen a teljes jogú tagság mellett féltucatnyi egyéb intézményes kötődést, együttműködést gesztorál, így forró helyzetekben nem csupán a tagjaira, hanem sok más opcióra is támaszkodhat. Emellett a NATO-tagországok önállóan, illetve akár csoportosan is vezethetnek katonai missziókat “külföldön”, jelen esetben akár Ukrajnában.

A NATO-tagországok az ukrajnai háborút eddig érzékeny patikamérlegen kezelték, noha a számla ma már több száz milliárd dollárra, euróra és fontra rúg. Annyit mindig adtak, hogy az ukrán hadsereg egy kicsit vissza tudja szorítani az orosz erőket, de annyit egyelőre nem, hogy igazi ellentámadásba lendülhessenek. Valamelyest érthető ez a kivárás (pl. hogy esetleg bizonyos moszkvai változások oldják fel a patthelyzetet), hiszen egy kudarcos ukrán offenzíva egy-két NATO-tagország közvetlen beavatkozását kényszerítheti ki, amit – ugye – egyelőre mindenki nagyon el akar kerülni. Ha jósolni kellene, inkább arra tenném a voksomat, hogy egynémely NATO tagország előbb léphet háborúba, mintsem Ukrajnát prédaként dobnák Putyin elé. A NATO-n belül a legnagyobb erő, az USA érdekei azt kívánják, hogy egy meggyengült Oroszország, és a bár kevésbé, de szintén kissé leharcolt EU között rögzüljön valamilyen kompromisszum (ld. más vonatkozásban a megosztott Ciprus), amit a NATO is tudomásul vehet.

Jelenleg két kézenfekvő lépés körvonalai mutatkoznak.

A NATO-tagországok Törökország és Magyarország kivételével Ukrajna meghívása mellett foglalhatnak majd állást a július 11-12-i vilniusi NATO-csúcson, bár Törökország ellenkezésére nem vennék mérget. Ez komoly lélektani bátorítást adhat Ukrajnának, és egyben kemény figyelmeztetést az oroszoknak. Ez a megoldás azzal a viszonylagos kényelemmel is járna, hogy Ukrajna (és mellékágon Svédország) tagsági viszonya belátható időn belül nem jön létre, ám a folyamatoknak hosszú távú irányt szab.

Egy másik, akár következő lépés az lehet, hogy egy lengyel-litván koalíció katonailag is Ukrajna segítségére siet (nekik egyébként nincs közvetlen határuk Oroszországgal), amit az ENSZ alapokmányai éppenséggel kifejezetten megengednek.

Kérdés persze, hogy ezekre mit lépne Oroszország? Hagyományos értelemben Ukrajnában már támadni nem tud, a meglévő frontvonalakat csak hatalmas áldozatokkal képes tartani, tehát leginkább az várható, hogy Putyin kompromisszumra szorul a NATO-val, amint azt az elkalibrált prigozsini álfelkelés esetében is láthattuk.

Bár sajnos a háborúnak még messze nincs vége, azonban talán valamelyest megnyugtató, hogy az oroszországi hatalmas repedéseket látva egyre valószínűtlenebb a nukleáris opció, ugyanis roppant kétséges, hogy egy atombevetési parancs akadálytalanul végig tudna-e menni az orosz döntési láncon? Sajnos, sokkal valószínűbb, hogy a zaporizzsjai atomerőművet fel fogják robbantani ugyanúgy megfogható felelős nélkül, mint ahogy az a kahovkai gát esetében történt.

Ez a háború sajnos húzódni fog, és attól tartok, sokkal több áldozatot követel még, mint amire ma gondolunk. Eddig is hiányzott, de most égből pottyant manna lenne egy európai béketerv.

Szanyi Tibor