Ha van olyan gazdasági mutató, amelyért a kormányok rajonganak, az bizonyosan a GDP. Gross Domestic Product = Bruttó Hazai Termék. Egy régmúlt időben ezt nemzeti jövedelmek mondtuk.

Minthogy ennek több összetevője van, ezért nagyon komoly mozgásteret ad a hazudozásra. Mindenesetre leszögezhetjük, hogy egy ország jólléte szempontjából ez a mutató nagyjából semmit nem mond, viszont ha az adott kormány a parasztvakításra helyezi a hangsúlyt, akkor a létező legjobb eszközt veszi a kezébe.

Ám ne titkolózzunk! Íme az egyenlet: fogyasztás + beruházás + export (- import).

Persze rögtön az elején indul a turpisság, hiszen a bruttó csak addig bruttó, amíg le nem vonjuk belőle az importot, mert akkor már nettóvá válik. A viszonylag korrekt GDP-nek tehát az lenne a helyes magyar fordítása, hogy „nettó bruttó hazai termék”. Ez látszólag fából vaskarika, és tulajdonképpen az is, csak hát a kapitalizmusban kell egy általános bűvszó, amivel el lehet fedni a köznép nyomorait.

A fogyasztás azonban elég jól mérhető, hiszen az üzletek forgalmát kell csak összeadni. Ha azonban nagy az infláció, akkor persze a GDP-t is meglendülve láthatnánk, de mégse, mert a puszta árdrágulást azért általában levonják a közreadott számokból. Az más tészta, hogy a melyik inflációt, mert az ún. fogyasztási infláció általában jóval magasabb szokott lenni, mint a statisztikai kistesója.

A beruházás szintén meglehetősen egyértelmű, lévén csak össze kell vetni az adóhatósághoz beérkező mérlegeket, és máris itt az adat. Persze a gyakori túlárazások folytán ez is izgalmas játszótér. Ha például Mészáros háromszoros áron csinál valamit, az – láss csodát! – a csalárd végösszeggel tolja meg a GDP-t.

Az export és az import talán a legjobban számba vehető folyamat, bár itt is megjegyzendő, hogy a papírok (fájlok) sok mindent kibírnak. Jellemzően a multik jó nagyokat játszadoznak a külföldi anyacégeik és a magyarországi leányvállalataik belső elszámolásával, és csupán hasraütés kérdése, hogy miként számítják be az ideküldött alkatrészek, illetve az innen kivitt késztermékek árait. Ez a csiki-csuki lényegében a nemzetközi adóviszonyok fényében alakul.

A GDP, mint mutató működését a debreceni akkumulátorgyár példáján bemutatva egészen groteszk összefüggésekre bukkanhatunk.

Az akkugyár elvileg – ugye – beruházás. Ennek a vélhető mértékét csak viszonyítani kell az előző év számaihoz, s a kormány kijelentheti, hogy íme, ennyivel és ennyivel nő a GDP. A helyes megfogalmazás persze az lenne, hogy a GDP arányában ennek a beruházásnak mekkora a mértéke? A végső számításoknál ez azonban mégsem adódik hozzá a GDP mutatóhoz, de az legyen a boldoggá tett nép későbbi problémája! Lévén az összes vonatkozó gép, berendezés és alapanyag importból van, így első ránézésre inkább visz, mint hoz. Igen ám, csakhogy amikor az akkugyár eladja az előállított termékeit, akkor az exporttá válik, ami a GDP mérlegében valószínűleg többletet ad, hiszen a késztermék nyilván többet ér, mint a beletett érték.

Az akkugyár az évek során tehát csak annyi valós GDP-t jelent, amennyi a beszerzések és az eladások árának különbözete. Ha azonban a gyár melósai döntően külföldiek, úgy ők a fizetésüknek csak egy csekély hányadát költik el Magyarországon, s a többit inkább kiutalják valamerre, amint a keletkező profitot maguk a gyártulajdonosok is elviszik innen. No, ez mind kikerül a nettó GDP-ből.

Az országban ténylegesen jelentkező GDP az lényegében a néhány hazai munkás bére, ideértve az esetleges beszállítókat, például a takarítókat, őrző-védőket stb-t. Ez az érték azonban a gyár pénzügyi méretéhez képest 1, azaz egyetlen százalékot sem teszi ki, de inkább tízezrelékesről kéne beszéljünk!

Cserébe viszont Magyarország növeli az energiahordozók terén az importfüggőségét, illetve beáldozzuk a természeti javainkból az ország egynegyedének vízkészletét, valamint több száz hektár termőföldet. Ezek sajnos alig-alig megújuló források, hiszen a lebetonozott föld a mi életünkben már bizonyosan nem lesz a természet része, a víz pedig azon múlik, hogy esik-e elég csapadék a Kárpátokban, vagy sem? Szerencsére a most Húsvétkor Észak-Magyarországon leesett hó sokat jelenthet a föld alatti vízkészletek feltöltődésében, de ez törékeny állapot. Egy szárazabb esztendőben vagy az akkugyárnak kell majd leállnia, vagy a magyar gazdák fognak őrjöngeni a növények kipusztulását látva.

Az viszont kifejezetten növelhetné a GDP-t, ha a kormány végre nekilátna rendbe tenni az egész ország vízgazdálkodását. A mai rablógazdaságból értékteremtő üzemmódba kéne váltani! Más szavakkal szólva, a debreceni akkugyár akkor lesz GDP-t emelő hatású, ha az emiatt szükséges magyar beruházásokat is megtesszük. Az más kérdés, hogy ezek okán még mindig nem biztos, hogy jobban is fogunk élni. Talán egy picikét, bár ha elrontunk valamit, akkor a kárunk jóval nagyobb lehet a várt, nyúlfarknyi nettó GDP-nél.

pulykakakas –