Romániában az időjárás szerint március 15-e van


Talán mindenki emlékszik rá, hogy nagyjából 10 évvel ezelőtt Magyarországon március 15-én olyan téli időjárás volt, hogy azóta is élénken él a nemzet emlékezetében.

Úgy tűnik, hogy most ez Romániában játszódik le, hiszen napok óta esik a hó, és olyan hideg van, hogy az meg is marad, mint azt tudtuk meg a Telex -ből, akik meg a Transztelextől tudják.

M,i a szocikk.hu szerkesztőségében az ügyeletben innen is szorítunk románnak-magyarnak egyaránt, hogy egyrészt ne fázzanak meg, másrészt ne keveredjenek balesetbe! Azt már csak nagyon halkan tesszük hozzá, hogy így Húsvét idején, esetleg reggelente érdemes meginni egy kis szilvapálinkát is, az egészség végett. Mi magunk – bár itt nincs tél – úgy döntöttünk, hogy szolidaritásunkat kifejezve, legalábbis minden reggel megcselekedjük ugyanezt, természetesen szigorúan a húsvéti ügyelet idején.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak